Sérvműtétet hajtottak végre Moszkvában a kémkedéssel vádolt Paul Whelan volt amerikai tengerészgyalogoson - közölte az Interfax hírügynökséggel pénteken a fogva tartott fivére, David Whelan.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Budapest I. kerületét és a Budavári Önkormányzatot is a költségvetés újratervezésére kényszeríti a koronavírusjárvány, amelynek kezeléséhez nem kap kormányzati segítséget, csak elvonást - emelte ki V. Naszályi Márta, a kerület polgármestere pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Öten sérültek meg egy balesetben péntek délután a 83-as úton Győrszemerénél, ahol két személyautó és egy teherautó összeütközött - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
A koronavírus-járvány igazolta, hogy sérülékenyek a globális élelmiszeripari ellátóláncok.
Debrecenben koncertezik pünkösdvasárnap a Szent Efrém Férfikar: a nap folyamán négy szabadtéri helyszínen is hallhatja őket a közönség a Szentlélek kiáradásának ünnepén.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Péntek délelőtt hajóra emelték és előkészítették a szállításra a megújuló Déli összekötő vasúti híd első hídelemét Csepelen - közölte a Budapesti Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. (BFK) az MTI-vel.
Az Európai Unió súlyos aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a kínai parlament csütörtökön elfogadta a Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet.
Szerző: Ancsy
itt:
Hétvégi Horoszkóp
Így telhet a hét utolsó két napja!
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Magyarország és Ukrajna megnyugtató módon le akarja zárni a vitákat - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
A román hatóságok június elsejétől lehetővé teszik a nemzetközi személyszállítást, de egyelőre minden külföldről érkezőt 14 napos lakóhelyi elkülönítésbe vagy hatósági karanténba küldenek - erősítette meg pénteken az országos közegészségügyi intézet (INSP) szóvivője.
A bértámogatási program már 137 ezer ember munkahelyét védi - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján pénteken.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Egyetlen európai országnak sem kellene úgy tennie, mintha nem lenne érdekelt abban, hogy jó kapcsolatot tartson fenn Kínával - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán pénteken az Európai Unió külügyminisztereinek az EU és Kína kapcsolatáról szóló online tanácskozás után.