Az olasz labdarúgó-élvonalban címvédő Juventus vezérkara azt tervezi, hogy eladja a csapat német középpályását, Sami Khedirát.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek szerdán.
A BMW vezetői elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett, erről biztosították a vállalat vezetői Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a szerdai egyeztetésükön.
Tizenhat országból több mint száz zenész, zeneszerző és énekes működik közre abban a produkcióban, amit otthonról vettek fel a járvány miatti korlátozások miatt Czomba Imre, Los Angelesben élő magyar zeneszerző kezdeményezésére - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a hónap végéig 200 ezerre kell növelni a koronavírus-szűrések napi számát Nagy-Britanniában.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Már két napja csökken az aktív koronavírus-fertőzöttek száma - jelentette ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
Az Európai Bizottság (EB) tavaszi gazdasági előrejelzése szerint a koronavírus-járvány nagyon súlyos következményekkel jár mind a világ, mind az Európai Unió (EU) társadalma és gazdaságai számára.
Jónak nevezte a Biztonsági Tanács öt állandó tagja csúcstalálkozójának ötletét Donald Trump amerikai elnök az orosz hivatali partneréhez, Vlagyimir Putyinhoz nemrég intézett levelében.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Csütörtök éjfélig lehet aláírni a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) európai nemzeti régiók védelmében indított uniós petícióját - emlékeztetett Dabis Attila, a tanács külügyi biztosa szerdán az M1 aktuális csatornán.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Jótékonysági online árverést tart Korona/ékszer - Aukció a gyermekekért címmel tart május 11. és 16. között az Ékszerek Éjszakája Budapest szervezőcsapata a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület (FISE) támogatásával.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Műanyagszeméttel van tele a tengeri madarak fészke: a szakértők szerint 80 százalékukban megtalálható a hulladék.
Szerző: Ancsy
itt:
Ezoterikus hírek
Az új életedet fogod szolgálni azzal, ha megteszed ezt a néhány dolgot.