Négyszáz lézerfizikus részvételével kezdődött konferencia Szegeden

Huszonkilenc ország csaknem négyszáz lézerfizikusának részvételével kezdődött konferencia hétfőn a csongrádi megyeszékhelyen.

MNB: a GDP 0,3 százalékával egyenlő többlettel zárta az első negyedévet az államháztartás

A pénzügyi számlák adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye a március végén zárult egy évben 891 milliárd forintot, a GDP 2,1 százalékát tette ki, ezen belül az idei első negyedévben 33 milliárd forint többletet könyveltek el, ami a negyedéves GDP 0,3 százalékának felelt meg.

ITM: minden napszemüveg UV-szűrése megfelelt a fogyasztóvédelmi vizsgálaton

Minden vizsgált napszemüveg UV-szűrése megfelelt az előírásoknak a fogyasztóvédelmi ellenőrzésen - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel hétfőn.

Erőszakossá vált a tüntetés Hongkongban

A kiadatási törvény módosítását célzó tervezet ellen tiltakozók összecsaptak hétfőn a rendőrökkel.

AM: megkezdődött a nyári ellenőrzés

Megkezdődött a július 1-je és augusztus 20-a között már évek óta rendszeresen megszervezett nyári ellenőrzés sorozat, egyik kiemelt cél továbbra is az, hogy a magyar családok biztonságos, jó minőségű, és az egészség megőrzését támogató élelmiszerekhez jussanak.

Megszökött egy majdnem háromméteres piton Cambridge-ben

Megszökött egy 2,7 méter hosszú kockás piton egy cambridge-i házból, a rendőrség keresi - írta a BBC hírportálja.

A 4IG átveszi a Canon tulajdonában lévő Océ szegedi szoftverfejlesztő csapatát

Harmincnál több szakembert vesz át a nyomtatók- és fényképezőgépek gyártásában élen járó Canon tulajdonában lévő Océ Holding magyarországi érdekeltségétől a 4iG - közölte a 4iG hétfőn az MTI-vel.

Kedvezőbbek lettek a közjegyzői díjak

A nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat is kedvezően érinti a július elsején hatályba lépett új közjegyzői díjrendelet, egyes eljárásokért a szokásos közjegyzői munkadíj felét vagy harminc százalékát kell megfizetni.

Novák Katalin: soha nem látott lehetőséghez jutnak a családok

Július elsejével bővült a családtámogatási rendszer, soha nem látott lehetőséget kapnak a családalapítás előtt állók és a már gyereket nevelő családok - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Erős indítás Nyugat-Európában

Egy százalékot meghaladó erősödéssel kezdtek a vezető európai tőzsdék irányadó mutatói hétfőn a pénteki záróértékeikhez képest.

Rétvári: a visszaélések elleni fellépés érdekében módosítják a köznevelési törvényt

Fel kell lépni a köznevelési törvény módosítása által az ellen, hogy a tanulási vagy magatartási nehézségekkel küzdő diákokat kiszorítsák a közoktatásból - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Székely Norbert: mindegy, hogy a britekkel vagy a montenegróiakkal negyeddöntőzünk

Székely Norbert szövetségi kapitány szerint mindegy, hogy a magyar válogatott Nagy-Britanniával vagy Montenegróval találkozik-e csütörtökön a szerb-lett közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság belgrádi negyeddöntőjében.