Az Európai Uniónak jelentős lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy több villamos energiát állítson elő szél- és napenergiából, ugyanis csak ezek révén érheti el a megújuló energiával kapcsolatos céljait - közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű számvevőszéke friss jelentésében csütörtökön
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Dél-koreai adatbázis felhasználásával, nemzetközi protokoll szerint, ujjlenyomatok alapján azonosítják a dunai hajóbaleset áldozatait - közölte a helyszínen dolgozó áldozatazonosító (DVI) csoport dél-koreai vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Kálmán Olga televíziós újságíró a Demokratikus Koalíció támogatásával, de független jelöltként elindul a budapesti főpolgármester-választáson.
Emmanuel Macron francia államfő angolul mondott köszönetet Franciaország felszabadításáért az amerikai veteránoknak, és a legjelentősebb állami kitüntetést, a Becsületrendet adományozta nekik a nyugati szövetségesek normandiai partraszállásának 75. évfordulója alkalmából.
Hatvannégy ország olimpiai bizottságának képviselői vettek részt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) háromnapos, csütörtökön zárult budapesti marketing szemináriumán.
A cseh állam egyelőre nem fizeti ki az Agrofert holdingnak a 2017 februárja után megítélt uniós mezőgazdasági támogatásokat - jelentette be Martin Sebestyán, az Állami Mezőgazdasági Intervenciós Alap (SZIF) igazgatója csütörtökön Prágában.
A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) kezelésébe kerül és megújul a Magyar Írószövetség Bajza utcai székháza.
Negyedéves bázison gyorsult a GDP-növekedés az euróövezetben és az EU-ban egyaránt az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön publikált jelentése alapján.
A felvidéki Zselízen 53. alaklommal rendezik meg az Országos Népművészeti Fesztivált, amelyen idén június 12. és 16. között több száz amatőr művész mutatkozik be képviselve hagyományait.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint egykori amerikai kollégája, John Kerry 2014-ben azt mondta neki, hogy az Egyesült Államok elismeri az akkori krími népszavazás eredményeinek hitelességét.
A román legfelsőbb bíróság jogerős ítélete szerint sem minősül diszkriminációnak, hogy kizárólag román nyelven zajlik a gyakorlati képzés a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemen (MOGYTTE) - közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Farkas Örs politikai elemző nem tartja az MSZP-t alkalmasnak arra, hogy az önkormányzati választások után még további választásokon is elinduljon.