Debrecen lesz a díszvendége az idei Tisza-tavi fesztiválnak

Debrecen lesz a díszvendége az idei Tisza-tavi fesztiválnak július 26. és 28. között - jelentették be a szervezők kedden sajtótájékoztatón a cívisvárosban.

A Szakma Sztár Fesztivál idei helyezettjeit köszöntötték a Parlamentben

A XII. Szakma Sztár Fesztivál országos szakmai versenyek helyezettjeit, felkészítőit köszöntötték kedden a Parlamentben, és emléklapot adtak át az 52 szakmában március 12-13-án tartott döntő szakmánkénti első három helyezettjének, valamint tanáraiknak.

Tajvan tiltakozik, amiért idén nem hívták meg a WHO éves konferenciájára

Általános alapelvekbe ütközik, és 23 millió ember egészséghez fűződő jogait sérti, hogy Peking nyomására Tajvan idén nem kapott meghívást az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Genfben megrendezett éves konferenciájára - jelentette ki kedden Andrew Lee, a tajvani külügymnisztérium szóvivője.

Több mint 140 alkotást vetítenek a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon

Hat helyszínen 145 alkotást vetítenek idén a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon május 24. és 26. között - mondta el a rendezvény főszervezője kedden Budapesten.

Vádat emelt az ügyészség a szüleit megöletni szándékozó gyúrói férfi ellen

Emberölés előkészülete miatt emelt vádat a Fejér Megyei Főügyészség azzal a 19 éves gyúrói férfival szemben, aki az év elején ismerőseivel akarta szüleit megöletni.

A magyar kormány üdvözli a HMDK horvátországi kisebbségi önkormányzati választáson elért győzelmét

A magyar kormány üdvözli a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) "elsöprő" győzelmét a vasárnap tartott horvátországi kisebbségi önkormányzati választásokon.

Korszerűsítette az útdíjhasználati ellenőrzéseket a NÚSZ Zrt.

Új fejlesztéssel korszerűsítette és hamarosan tovább bővíti az útdíjhasználati jogosultságok ellenőrzését a Nemzeti Útdíjfizetési Zrt. (NÚSZ Zrt.).

OS: A Budapesti Orvosi Kamara közleménye

Már zajlik a választás a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezeténél.

Beutazhatnak a palesztinok Izraelbe a palesztin-izraeli viszály áldozatairól tartandó közös megemlékezésre

Az izraeli legfelsőbb bíróság közbelépése nyomán beutazhatnak az 1967-ben elfoglalt területeken élő palesztinok Izraelbe a sok évtizedes palesztin-izraeli viszály halálos áldozatairól történő közös megemlékezésére - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál.

Pécsi szál: zenés film a magyar könnyűzene fellegváráról

A pécsi könnyűzene sikereinek nyomába ered a Pécsi szál című zenés mozi.

LMP: uniós szinten is segíteni kell a fogyatékkal élőket

Az LMP a fogyatékkal élő emberek politikai jogokhoz, lakhatáshoz és munkához való hozzáférését segítené hazai és európai uniós szinten is - mondta Vágó Gábor, az LMP európai parlamenti listavezetője keddi sajtótájékoztatóján.

Lezárult a nyomozás a várpalotai kettős gyilkosság ügyében

Lezárult a nyomozás a tavaly szeptemberi várpalotai kettős gyilkosság ügyében - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.