Orbán: most kell megvédenünk kulturális mivoltunkat

Az európai kultúrharc örvénylésében most kell megvédenünk kulturális mivoltunkat, identitásunkat és szuverenitásunkat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a felújított Szépművészeti Múzeum átadásán, kedden Budapesten.

Nagy István: a kormány támogatja a megyei jogú városok piacfejlesztési törekvéseit

A megyei jogú városok komoly gazdasági potenciált jelentek Magyarországon, környezetvédelmi és piacfejlesztési törekvéseiket a kormány is támogatja - mondta Nagy István agrárminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Felújították Szeged egyik legnagyobb bölcsődéjét

Több mint 300 millió forintból, uniós támogatással teljeskörűen felújították a szegedi Agyagos utcai bölcsődét, a Tisza-parti város egyik legnagyobb ilyen intézményét - tájékoztatta az önkormányzat kedden az MTI-t.

Elhunyt Bessenyei István színész és rendező, a szatmárnémeti Harag György Társulat örökös tagja

Elhunyt 63 éves korában Bessenyei István színész, rendező, a Harag György Társulat örökös tagja, volt igazgatója, a Proscenium Alapítvány elnöke - közölte kedden az erdélyi színház.

Romlott októberben a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban

Októberben romlott az euróövezet és az Európai Unió gazdasági hangulatindexe (ESI) az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatósága (DG EcFin) kimutatása alapján.

Négy változás a magyar keretben

Négy helyen változtatott keretén az oroszok elleni világliga-selejtezőre Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Elektronikus adatbázis, konferenciák és tárlatok is megvalósultak a Reformáció MNL projektben

Elektronikus adatbázis, tárlatok, konferenciák és országos diákvetélkedő is megvalósult a reformáció 500. évfordulója alkalmából elindított Reformáció MNL című projektben, amelynek ünnepélyes záróeseményét kedden tartották a Magyar Nemzeti Levéltárban Budapesten.
Novemberi pénzhoroszkóp

Novemberi pénzhoroszkóp

Mi várható anyagi téren az ősz utolsó havában?

A német sajtó vegyesen értékeli Angela Merkel döntését pártelnöki pályafutása befejezéséről

Eltérően értékelték a német sajtó vezető orgánumai keddi kommentárjaikban Angela Merkel kancellár döntését a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökeként végzett munkája befejezéséről.

Növelte forgalmát és nyereségét a Volkswagen konszern az év első kilenc hónapjában

Növelte forgalmát és nyereségét az idei első három negyedévben a Volkswagen konszern, holott a harmadik negyedévben negatív hatással volt eladásaira és bevételére az új emissziós mérési norma bevezetése.

Újabb 140 járatot töröltek a brüsszeli repülőtéren a csomagkezelők folytatódó sztrájkja miatt

Kedden is folytatódik a csomagkezelők sztrájkja a brüsszeli Zaventem repülőtéren, a tervezett 620 járatból legkevesebb 140-et törölnek - közölte a légikikötő szóvivője.

Vigh Andrea marad a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora

Vigh Andrea egyetemi tanárt nevezte ki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorának Áder János köztársasági elnök. A kinevezésekről szóló határozat hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben.