Leonardo da Vinci és a budapesti Lovas címmel nyílt kamarakiállítás a felújított Szépművészeti Múzeumban, kedden Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az utóbbi egy évben először 6 százalék alá lassult az amerikai lakóingatlanok áremelkedésének üteme az Egyesült Államokban augusztusban.
Emmanuel Macron francia államfő kedden előrehozta egy nappal az eredetileg szerdára tervezett kormányülést, hogy utána néhány napra - a mindenszentek ünnepére - elutazzon pihenni ismeretlen helyre.
A kukorica 97 százalékát betakarították Zala megyében, a hektáronkénti átlagtermés 8,8 tonna - tájékoztatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke kedden az MTI-t.
A kelet-közép-európai régió egyik legjelentősebb nukleáris energetikai konferenciáját tartották Budapesten kedden - közölték a szervezők az MTI-vel.
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter szerint eljött az ideje Ukrajnában annak, hogy társadalmi vitát kezdjenek a többes állampolgárság engedélyezésének lehetőségéről.
A magyar származású Gilbert Vargát (1952) szerződtették jövő évtől a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) vezető karmesterének három évre az együttest immár nyolcadik éve vezető rezidens dirigens, Bogányi Tibor mellé.
Mi várható az egészség terén az ősz utolsó havában?
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Egy már ismert szabályrendszeren, például a Svájc-EU szabadkereskedelmi egyezményen alapuló megoldást szeretnének a Brexit-megállapodásban a legtöbben viszontlátni az EY tanácsadó vállalat kedden az MTI-hez eljuttatott felmérésében megkérdezett válallati vezetők közül.
Erősíti a gazdasági versenyképességet a vállalatok közösségi és környezeti felelősségvállalása a keddi CSR Hungary Summit konferencián felszólaló szakértők szerint.
A magyar származású Gilber Vargát (1952) szerződtették jövő évtől a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) vezető karmesterének három évre az együttest immár nyolcadik éve vezető rezidens dirigens, Bogányi Tibor mellé.
Szerdán Arany életének utolsó helyszínére, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székháza elé érkezik a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából indított autóbuszos vándorkiállítása.