Salánki Evelin kiesett a nyolcaddöntőben

A 78 kilogrammos Salánki Evelin kikapott második mérkőzésén, így búcsúzott az olimpiai kvalifikációs bakui cselgáncs-világbajnokságon kedden.

Halálra verte apját egy hódmezővásárhelyi férfi

Olyan súlyosan bántalmazta saját apját hétfőn este egy hódmezővásárhelyi lakos, hogy az idősebb férfi belehalt sérüléseibe - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.

Lángoló erdők miatt evakuáltak több száz ember Toszkánában

Mintegy ötszáz lakosnak kellett eddig elhagynia otthonát az olaszországi Pisa térségében hétfő este óta tomboló erdőtűz következtében, amelynek oltása nehezen halad az erős szél miatt.

Századvég: a Kína-USA vámháború szinte az egész világgazdaságra kihat

A Kína és az Amerikai Egyesült Államok közötti vámháború szinte az egész világgazdaságra kihat - mondta Szabó Dávid József, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója az M1 aktuális csatornán kedden.

Kortárs művészeti találkozót rendeznek Ópusztaszeren

Kortárs művészeti találkozót rendeznek a hétvégén Ópusztaszeren, az emlékparkban koncertezik Lajkó Félix, szombaton pedig a szüretelésbe is bekapcsolódhatnak a látogatók - tájékoztatta az intézmény marketingvezetője az MTI-t.
A mozitörténelem legkeményebb akcióhősnői

A mozitörténelem legkeményebb akcióhősnői

Habár Hollywoodot inkább a férfiak uralják, mégis kezd egyre nagyobb igény mutatkozni a női hősökre.

Salánki Evelin nyolcaddöntős

A 78 kilogrammos Salánki Evelin gyors győzelemmel továbbjutott a 16 közé kedden az olimpiai kvalifikációs bakui cselgáncs-világbajnokságon.

Vádat emeltek egy bankot megkárosító férfi ellen

Csalás miatt vádat emeltek egy banki tanácsadóként dolgozó férfi ellen, aki több mint 60 millió forint kárt okozott munkahelyének - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az MTI-t kedden.

Brian Gionta bejelentette visszavonulását

Bejelentette visszavonulását Brian Gionta, aki 16 szezont játszott az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), s a Montreal Canadiens és a Buffalo Sabres csapatkapitánya is volt.

Megváltoztak a jegyvásárlási szabályok a HÉV-vonalakon

Megváltoztak a jegyvásárlási szabályok a HÉV-vonalakon: a Budapest közigazgatási határán kívüli megállókban csak előre megváltott kiegészítőjeggyel vagy bérlettel lehet felszállni a szerelvényekre, októbertől ennek hiányában pótdíjat kell fizetni.

Vegyes nyitás Nyugat-Európában

Vegyesen indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken kedden.

BUX: 35 813,06 pont, +0,07 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,52 pontos emelkedéssel, 35 813,06 ponton nyitott kedden.