Az EP a vízuminformációs rendszer reformját javasolja

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén az európai vízuminformációs rendszer reformját javasolta szerdán, amely az indoklás szerint a közelmúltban jelentkező biztonsági és migrációs feladatok miatt vált szükségessé.

Mintegy 170 öttusázó a székesfehérvári világkupaversenyen

Több mint harminc ország mintegy 170 versenyzője állhat rajthoz a székesfehérvári öttusa világkupaversenyen, amelyet május 1. és 5. között rendeznek meg.
Az indigó felnőttek legjellemzőbb tulajdonságai

Az indigó felnőttek legjellemzőbb tulajdonságai

Ha rád is igaz az alábbi kilenc állítás, akkor nagy a valószínűsége, hogy indigó felnőtt vagy.

Biztosítási alkuszok: a fogyasztóbarát lakásbiztosítások piacán ne a díjverseny kerüljön előtérbe

Az ügyfélbarát lakásbiztosítások jegybank által tervezett bevezetését úgy kellene megvalósítani, hogy az növelje a hazai lakásállomány jelenlegi 70 százalék körüli biztosítottságát, és ne kényszerítse díjversenyre a biztosítókat.

Az EU megerősíti környezetvédelmi programjának 2021 utáni támogatását

Ideiglenes megállapodást ért el az Európai Parlament és az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsa az unió LIFE környezetvédelmi és éghajlat-politikai program finanszírozásának tekintetében, amely az unió következő, 2021-2027-re szóló, hosszú távú költségvetésének részét képezi.

Századvég: az Európai Néppárt azért büntetné a Fideszt, mert az kiáll a magyar választók akarata mellett

A magyarok többsége szerint a Fidesz Európai Néppártból való lehetséges kizárása mögött az áll, hogy a magyar kormány védi Európa keresztény kultúráját, kiáll a magyar családok mellett.

Rókát ölt egy csapat csirke egy bretagne-i mezőgazdasági iskolában

Valószínűleg egy csapat csirke végzett a területükre betolakodó rókával egy északkelet-franciaországi mezőgazdasági iskola baromfifarmján.

Gulyás Gergely állami elismeréseket adott át

Magyarország akkor és attól megy előre, ha sokan végzik el lelkiismeretesen a saját munkájukat - mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a Várkert Bazárban, ahol március 15-e alkalmából állami elismeréseket adott át.

Kásler: a kitüntetettek a magyar kultúrkincset gazdagítják

A március 15-e alkalmából kitüntetettek életművükkel, alkotásaikkal a magyar nemzet kultúrkincseit gazdagították - mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, a miniszteri művészeti és egészségügyi díjak átadásán.

Olasz miniszterelnök: Róma aláírja Kínával az Egy övezet egy út megállapodást

Olaszországot nem fenyegeti a kínai gyarmatosítás veszélye Giuseppe Conte olasz miniszterelnök szerint.

A Hezbollah katonai szervezet kiépítésébe kezdett a Golán-fennsík szíriai oldalán

Az izraeli hadsereg szerint katonai szervezet kiépítésébe kezdett a Hezbollah libanoni síita csoport a Golán-fennsík szíriai oldalán - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerdán.

Összesen 22 városba viszi el gálaműsorát a 25 éves Magyar Nemzeti Cirkusz

Októberig összesen 22 városba viszi el jubileumi gálaműsorát a 25 éves Magyar Nemzeti Cirkusz - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.