Milyen próbatétel elé állíthat az élet az első hónapokban?

Milyen próbatétel elé állíthat az élet az első hónapokban?

Válassz egy Hagalaz rúnát, és tudd meg, hogy milyen kihívás vár rád 2019 elején!

Miskolcon hallgatott meg egy tanút a holland bíróság

A Miskolci Törvényszéken kialakított távmeghallgatási rendszer alkalmazásával hallgatott meg az amszterdami bíróság szerdán tanúként egy magyar állampolgárt - közölte a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.

Európai Bíróság: érvényes az ízesített dohánytermékek kivezetését is előíró uniós irányelv

Megerősítette az ízesített dohánytermékek kivezetését is előíró, öt évvel ezelőtt elfogadott uniós irányelv érvényességét szerdai ítéletében az Európai Bíróság.

Nőhet a szív- és érrendszeri halálozások száma a megállapodás nélküli Brexittel

Több ezerrel nőhet a szívbetegség és stroke miatt elhunytak száma Nagy-Britanniában a következő évtizedben, ha az ország megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból - állapította meg egy új tanulmány.

Menyhárt József: láttatnia kell magát a magyar kisebbségnek

A Magyar Közösség Pártja (MKP) elnökének legfőbb célja a szlovákiai elnökválasztáson való indulással, hogy a magyar kisebbség láttassa magát. Menyhárt József erről a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt szerdán.

Az Európai Bizottság a hallgatók jogállásáról és a szociális biztonsági rendszerekről fogadott el intézkedéscsomagot

Az Európai Bizottság a megállapodás nélküli Brexit esetére utolsó intézkedéscsomagot fogadott el az Erasmus+ hallgatók jogállásáról, a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló szabályokat és az uniós költségvetést érintően - közölte az uniós bizottság szerdán.

Fidesz: a mai vita az EP-ben a Soros-féle bevándorláspárti politikusok kampányeseménye

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az Európai Parlament szerdai, Magyarországról szóló vitája a Soros-féle bevándorláspárti politikusok kampányeseménye, ezért abban a kormány nem vesz részt, és még kevésbé asszisztál ehhez a miniszterelnök.

Idén is megrendezik a Lélekmozgatót a Magyar Parasport Napján

Február 22-én második alkalommal rendezi meg országos szinten a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) a Magyar Parasport Napjának érzékenyítő programját, a Lélekmozgatót - jelentették be szerdán a szervezők Győrben.

Jobbik: a bérfelzárkóztatás nem lehet pártpolitikai kérdés

A Jobbik arra kéri a fideszes többségű önkormányzatokat, hogy maguk kezdeményezzék a kormánynál a bérfelzárkóztatást; szerintük ez nem lehet pártpolitikai kérdés, ugyanakkor azt látják, hogy nagyobb az esély a javaslat elfogadására, ha a kormánypártok oldaláról érkezik a kezdeményezés.
Az idei legmeglepőbb Oscar-jelölések

Az idei legmeglepőbb Oscar-jelölések

Az Akadémia tíz legváratlanabb döntése.

Elemzők: a foglalkoztatás növeléséhez szakpolitikai beavatkozásra van szükség

A magyar gazdaság tavaly gyakorlatilag elérte a teljes foglalkoztatottságot.

Bakondi: az afrikai országok talpra állását nehezíti a kivándorlás növekedése

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az afrikai országok talpra állását nehezíti a kivándorlás növekedése.