Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Három hónappal meghosszabbította Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását szerdán a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája.
Online fotóarchívumot indított a Lechner Tudásközpont; a dokumentációs központ online fotótárában többek között ikonikus épületeket, a Nyugati pályaudvar felújítását vagy az állami tervezővállalatok életét bemutató több évtizedes felvételek között böngészhetnek az érdeklődők.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Most vasárnap arról is döntünk, hogy Magyarország megmarad-e független országnak - mondta újságíróknak nyilatkozva a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára.
Elfogadta a román képviselőház az alkotmánymódosító népszavazások megszervezéséről szóló törvénymódosítást szerdán.
Tizenkét megye tizenkilenc településén adnak ingyenes koncerteket iskolákban, templomokban és idősotthonokban a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) kamaraformációi április 9. és 14. között.
Az Európai Unió több mint 1 millió 215 ezer polgára támogatta aláírásával a kisebbségi jogok európai uniós kodifikációját szolgáló, Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezést.
Három kategóriában huszonöt fiatal vehet át állami zenei ösztöndíjat szerdán a budapesti Zenekadémián, ahol a díjazottak gálakoncerten mutatkoznak be.
Harmadszor rendeznek nagyszabású Bellator küzdősport gálát pénteken 17.40 órától Budapesten, a BOK Sportcsarnokban.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az MSZP-Párbeszéd mindenkinek elérhető és minden gyermeknek a felemelkedéshez esélyt jelentő iskolarendszert hozna létre április 8-a után - közölte a két párt közös miniszterelnök-jelöltje szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Négy nagyberuházás kezdődik a Modern városok program (MVP) keretében Győrben, a beruházások összértéke mintegy 28,6 milliárd forint - közölte a Miniszterelnökség megyei jogú városok fejlesztésének végrehajtásáért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, a győri városházán.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A kormány kiemelten fontosnak tartja a fogyatékos emberek életminőségének javítását - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Miskolcon.
Ennek a három csillagjegynek rémálom lesz a hónap.