Az MSZP a Fővárosi Kormányhivatalhoz és az ÁSZ-hoz fordul a fideszes plakátok miatt

Az MSZP a Fővárosi Kormányhivatalhoz és az Állami Számvevőszékhez fordul, mert álláspontja szerint a Fidesz törvénysértő módon jutott olcsóbban plakáthelyekhez - közölte Harangozó Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján.

Foglalkoztatási program indul Békés megyében

Több mint negyedmilliárd forintos, európai uniós támogatásból megvalósuló foglalkoztatási program indul Békés megyében - tájékoztatta a projekt menedzsmentje kedden közleményben az MTI-t.

A szerdai program

A phjongcshangi téli olimpia ötödik versenynapján, szerdán hat számban avatnak győztest.

OGYÉI: beszerezhető a rotavírus-fertőzés megelőzésére a védőoltás

Beszerezhető a rotavírus-fertőzés megelőzésére szolgáló mindkét védőoltás - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) kedden az MTI-vel.

Lavrov: Washington sokáig fenn akarja tartani a jelenlétét Szíriában

Az Egyesült Államok sokáig, talán örökre fenn akarja tartani a jelenlétét Szíriában - állította Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután kedden Moszkvában megbeszélést folytatott belga hivatali partnerével, Didier Reynderssel.

A lassan evő emberek kisebb valószínűséggel híznak el

Azok, akik lassan esznek, kisebb valószínűséggel híznak el - állapították meg japán kutatók, akik szerint a vacsora utáni rágcsálnivalók elhagyása, valamint ha az ember már nem eszik lefekvés előtt két órával segít, az egészséges testsúly elérésében és megőrzésében - írta a The Daily Telegraph.

Kanada a curling vegyespáros első olimpiai bajnoka

Kanada kettőse, John Morris és Kaitlyn Lawes nyerte a curling vegyespárosok versenyét a phjongcshangi téli olimpián, mivel a döntőben magabiztosan, 10-3-ra legyőzte a tavaly világbajnok Jenny Perret, Martin Rios svájci duót.

Látogatási tilalom a debreceni Kenézy kórházban

Látogatási tilalmat rendeltek el a debreceni Kenézy Gyula egyetemi kórházban kedden az influenzaszerű megbetegedések növekvő száma miatt - közölte az egyetem sajtóirodája az MTI-vel.

Czibere: átlagosan 62 százalékkal nőtt a szociális ágazati dolgozók bére 2013 óta

Átlagosan 62 százalékkal nőtt a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban dolgozók bére 2013 óta - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fontana hatodik érme és első aranya

Arianna Fontana nyerte a női rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyét kedden a phjongcshangi téli olimpián.

Letették az alapkövét az M7-es autópályát a főúttal összekötő csomópontnak Balatonfőkajárnál

Letették az alapkövét az M7-es autópályát a 710-es főúttal összekötő csomópontnak Balatonfőkajár mellett.

Németh Szilárd: az E.ON ne avatkozzon be a választásba!

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke arra hívta fel kedden az E.ON energiaszolgáltatót, hogy ne avatkozzon be az áprilisi országgyűlési választásba.