Varga Mihály: a biztonságos gazdasági növekedés költségvetéséről szavaz a parlament

A 2019-es büdzsé a biztonságos növekedés költségvetése lesz, amely a támogatott módosító indítványok ellenére megőrizte eredeti karakterét - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaságnak adott interjúban, hangsúlyozva, hogy a költségvetéssel a biztonság megőrzését, a növekedés fenntartását, a családtámogatások szélesítését, valamint a foglalkoztatás fenntartását tűzték ki célul.Mint a lap pénteki számában megjelent interjúban Varga Mihály rámutatott, a jövő évi költségvetés a növekedésre összpontosít, de nem adja fel a pénzügyi stabilitást. A parlamenti vita során több mint 800 ellenzéki javaslatot és további 200 kormánypárti, illetve bizottsági módosítót tárgyaltak és jó párat el is fogadtak.

Magasabb biztonsági tartalékot terveztek, nagyobb a mozgástér, ami lehetőséget ad arra, hogy ha év közben bármilyen okból intézkedésre lenne szükség, akkor azt finanszírozni tudják.

   
A pénzügyminiszter hozzátette, hogy a Nemzeti Versenyképességi Tanács elé kerül javaslatokat augusztus végére öntik egységes formába, utána terjesztik a kormány elé, és az ott született döntések alapján elképzelhető még a költségvetés módosítása. A költségvetéssel párhuzamosan az adótörvényekről, köztük a cafeteria rendszer átalakításáról is szavaz pénteken a parlament.


Varga Mihály szerint a szavazásig nem merült fel olyan új, hangsúlyos szempont, amely a kormány kiinduló javaslatát érdemben módosítaná, ugyanakkor tovább vizsgálják, hogy a hosszú távú megtakarítások, az öngondoskodás elősegítése érdekében szükséges-e további kedvezmények fenntartása, bevezetése, elsősorban a biztosítások, az egészség- és nyugdíjpénztárak terén.


"Itt nem biztos, hogy a cafeteria, hanem például a személyi jövedelemadóban elérhető kedvezmények kibővítése lehet megoldás. Idén ősszel, az időközben szükségessé váló EU-jogszabályok átültetése miatt valószínű, hogy lesz még egy kisebb adócsomag, így lesz még mód arra, hogy konszenzus esetén változtassunk" - mondta Varga Mihály.
    

A pénzügyminiszter árfolyamszempontból érzékenyebb időszakot vár, szerinte a forint új egyensúlyi szintet keres majd. Úgy véli, hogy az állami adósságkezelő kibocsátási programján nem kell változtatni az emelkedő hozamkörnyezet miatt, ám átgondolják, érdemes-e a kötvénykibocsátásból megvalósított uniós előfinanszírozást a mostani ütemben folytatni.
    

Nem akarják visszafogni az európai uniós források felhasználási ütemét, a beruházások gyorsabb megkezdését ösztönöznék - mondta a miniszter, aki szerint az eldöntött állami beruházások ütemezésének megnyújtásával is igyekeznek a kapacitáshiányt kezelni az építőiparban: a Pénzügyminisztériumban elkészült egy áttekintés arról, hogy az elmúlt 1,5 évben meghozott döntések közül melyek azok a beruházások, amelyek előkészítése lehetővé teszi, hogy csak 2019-ben vagy 2020-ban kezdjenek neki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com