Klubot és edzőt váltott a kenus Vasbányai Henrik

Klubot és edzőt váltott a válogatott kenus, Vasbányai Henrik: a 26 éves, világbajnok sportoló már a Merkapt Mekler SE színeiben és korábbi párostársa, a négy éve már edzőként dolgozó Németh Szabolcs irányításával vágott neki az őszi felkészülésnek.

Fidesz: a nyugdíjasok nem számíthatnak az ellenzékre

A Fidesz-KDNP szerint a nyugdíjasok nem számíthatnak az ellenzékre, mert amikor ők kormányoztak, akkor elvettek egyhavi nyugdíjat és emelték a rezsidíjakat.

MSZP: az emberek egészsége is a választás tétje

Az MSZP szerint az emberek egészsége is a jövő évi választások tétje.

Csalók hitegettek holokauszt-kárpótlással idős embereket

Több mint száznegyven idős embert károsított meg az a három csaló, aki a Don-kanyarban elhunyt áldozatok hozzátartozóit hitegette kárpótlással az ország több megyéjében.

V4 államfői találkozó Szekszárdon

Az asztalnál szemben Áder János magyar (j) és Andrej Kiska szlovák (b), háttal Andrzej Duda lengyel (j) és Milos Zeman cseh (b) köztársasági elnök a szekszárdi megyeházán a visegrádi országok (V4) államfői találkozója második napján, 2017. október 14-én.

Vakoknak adja vissza az olvasás élményét magyar egyetemisták találmánya

Magyar egyetemisták találmánya vakoknak adja vissza az olvasás élményét azzal, hogy egy okoskesztyűvel önállóan is tudnak olvasni - mondták el a feltalálók az M1 aktuális csatornán szombaton.

Osztrák sajtó: még nem dőlt el a választás

Még nem dőlt el a vasárnapi parlamenti választás Ausztriában, nem tudni, hogy milyen ténylegesen megvalósítható koalíciós megoldások kínálkoznak majd - írták az osztrák lapok egy nappal a voksolás előtt, részvételre buzdítva olvasóikat.
A Toro Rosso megnevezte, hogy kikkel indul az Amerikai Nagydíjon

A Toro Rosso megnevezte, hogy kikkel indul az Amerikai Nagydíjon

Pierre Gasly mégis harcba száll a japán Super Formula bajnoki címért.

Hét ország írói szerepelnek a tizedik Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron

A magyar szerzők mellett dán, orosz, lengyel, izraeli, finn, török és cseh írók mutatkoznak be a tizedik alkalommal megrendezendő Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron október 19. és 22. között Budapesten, a Teslában - közölték a szervezők az MTI-vel.

Meghalt egy árokba hajtó kerékpáros Nagymágocson

Meghalt egy férfi, aki kerékpárjával az árokba hajtott Nagymágocson - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.

Tóth Ivett felépült, hétfőtől Svájcban készül

Felépült sérüléséből és hétfőtől Svájcban készül Tóth Ivett műkorcsolyázó, aki Magyarország első olimpiai kvótáját szerezte a jövő februári, phjongcshangi játékokra.

Ösztöndíjpályázatot hirdettek ápolás mesterképzési szakos hallgatóknak

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ ösztöndíjpályázatot hirdetett ápolás mesterképzési szakos hallgatóknak, az első félévben akár 640 ezer forintot is jelentő ösztöndíjra október 25-éig lehet pályázni.