Döntőben a Liu fivérek 1500 méteren

Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor is fináléba jutott 1500 méteren, míg Jászapáti Petra a B döntőben lesz érdekelt a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpia kvalifikációs világkupa-sorozatának BOK Csarnokban zajló első állomásán.

Szél: a Szél-kormányban nem lesznek "újracsomagolt" politikusok

Új irányra, új politikára és új vezetőkre van szüksége az országnak Szél Bernadett, az LMP társelnöke szerint, akit szombaton miniszterelnök-jelöltté választott a párt kongresszusa.

A Hamletet mutatja be a Vígszínház

Shakespeare leghíresebb művét, a Hamletet első alkalommal tűzi műsorra 122 éves történetében a Vígszínház.

Kelemen Hunor: az erdélyi észjárás a reformáció korában kristályosodott ki

Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarság a sajátos észjárását is a reformációnak köszönheti.

Lázár Ervin tiszteletére avattak szobrot Ferencvárosban (2. rész)

Lázár Ervin tiszteletére avattak szobrot a Ferencvárosi Mesenap keretében szombaton; a Négyszögletű Kerekerdő Mesélője című, a IX. kerületi Kerekerdő parkban elhelyezett szoborral az író munkássága előtt tisztelegnek.

Továbbra is közös ellenzéki listát szeretne az MSZP

A szocialisták álláspontja soha nem változott, továbbra is ellenzéki összefogást és közös listát javasolnak - közölte az MSZP szombaton az MTI-vel, a Demokratikus Koalíció (DK) közleményére reagálva.

Haydn-oratóriummal indul 2018-ban a classic.Esterházy programsorozat

Joseph Haydn Az évszakok című oratóriumával kezdődik a 2018-as classic.Esterházy programsorozat Kismartonban.

Orbán: a jövőt magyar nyelven írják

A nemzeti büszkeség kora következik az egész Kárpát-medencében.

Babos párosban döntőt nyert

Babos Tímea - Andrea Hlavackovával az oldalán - megnyerte a párosdöntőt a 250 ezer dollár (58 millió forint) összdíjazású taskenti keménypályás női tenisztornán.

Erdő Péter: az ember nem önkényura, hanem gondozója a világnak (2. rész)

Az ember nem önkényura, hanem gondozója a világnak, amelyben sajátos küldetése van - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Budapesten, a Teremtés hetét lezáró konferencián.

Nincs magyar kvóta jégtáncban sem

A Janovszkaja Anna, Lukács Ádám magyar kettős a 12. helyen zárt a jégtáncosok mezőnyében a németországi Oberstdorfban rendezett Nebelhorn Kupán, amely a műkorcsolyázók utolsó kvótaszerző versenye a jövő februári, phjongcshangi téli olimpiára.

Szakértő: továbbra is fontos a veszélyeztetettek hepatitis-szűrése

Továbbra is fontos a veszélyeztetettek szűrése hepatitis C ellen, mivel a hosszú lappangási idő miatt sokan élhetnek a vírussal anélkül, hogy tudnának róla - mondta Werling Klára hematológus, a Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete elnöke az M1 aktuális csatornán szombaton.