Kálnay Adél kapta a Salvatore Quasimodo költőverseny fődíját

Kálnay Adél kapta Ami marad című verséért az idei Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny fődíját, a különdíjat pedig Zsávolya Zoltánnak ítélték oda John Keats Rómába indul című művéért. Idén kétszáz pályázó négyszáz verssel nevezett a versenyre.
Melyik három csillagjegy menekül a romantika elől?

Melyik három csillagjegy menekül a romantika elől?

Kik azok, akik a világból is kirohannak, ha gyertyafényes vacsorával próbálkoznak náluk?

A King Kong plakátja is szerepel a BÁV őszi plakátaukcióján

Herpai Zoltán legendás King Kong plakátja mellett népszerű magyar és külföldi filmek, zenés és koncertfilmek, valamint idén először reklámok és kiállítások plakátjaira is licitálhatnak az érdeklődők a BÁV 5. plakátaukcióján, amelyet szeptember 19-én tartanak Budapesten.

Zenés irodalmi programsorozatot indít a FISZ Budapesten

Fiatal szerzők olvassák fel műveiket improvizatív zenei aláfestéssel vagy beszélnek kedvenc lemezeikről a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) Szövegaláfestő című új zenés irodalmi programsorozatának alkalmain a budapesti Regufe bisztróban - közölte a szervezet az MTI-vel.

Új kötet mutatja be a vásárhelyi népi szecessziós kerámiaművészet mestereit

Mintegy százharminc oldalon másfélszáz színes műtárgyfotóval gazdagon illusztrált kötet jelent meg A népi szecessziós kerámia hódmezővásárhelyi mestereiről - tájékoztatta a kiadó Tornyai János Múzeum az MTI-t.
Hétvégi horoszkóp (szeptember 09. – szeptember 10.)

Hétvégi horoszkóp (szeptember 09. – szeptember 10.)

Mi várható a következő két napban?

Tesco: hat hipermarket zárt be

A Tesco áruházak többsége továbbra is nyitva tart, jelenleg 6 hipermarket, és több kisebb üzlet bezárását rendelték el, mert nem tudták volna a vásárlókat a megszokott színvonalon kiszolgálni - közölte a Tesco sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.

Lavrov: Moszkva és Párizs szerint a terroristákat nem szabad megszökni hagyni Szíriából

Moszkva és Párizs szerint nem szabad hagyni, hogy a terroristák Szíriából más országokba szökhessenek - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután Moszkvában pénteken fogadta francia hivatali partnerét, Jean-Yves Le Driant.

A Tesco csalódott és a sztrájk alatt is törekszik az áruházlánc működtetésére (2. rész)

A Tesco csalódott, hogy a szakszervezetek a sztrájkot választották, és folytatni szeretné a megkezdett párbeszédet - közölte a munkáltató pénteken az MTI-vel.

A Tesco csalódott és a sztrájk alatt is törekszik az áruházlánc működtetésére

A Tesco csalódott, hogy a szakszervezetek a sztrájkot választották, és folytatni szeretné a megkezdett párbeszédet - közölte a munkáltató pénteken az MTI-vel.

Kelemen Hunor: amint lehetséges kezdeményezzük a katolikus iskola újraindítását

Kelemen Hunor szerint amint a jogi helyzet lehetővé teszi, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezi a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium újbóli megalapítását.

Egy francia kormánypárti képviselőnő pénzért szervezett idegenvezetést a nemzetgyűlésbe

Megrökönyödést váltott ki Franciaországban pénteken egy kormánypárti képviselőnő esete, aki saját vállalkozásán keresztül térítésért cserébe szervezett idegenvezetést a nemzetgyűlésbe, ahova egyébként ingyen látogathatnak el az állampolgárok.