BKK: a vasárnap hajnali óraátállítás csak néhány éjszaki járatot érint

A vasárnap hajnali óraátállítás miatt a legtöbb éjszakai járat közlekedése nem változik a hajnali órákban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.

Ügyészség: több cég is lerövidíti a garancia idejét

Több cég is lerövidíti a garancia idejét, állapította meg a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata, amelynek során a jótállás időtartamának betartását ellenőrizték - közölte a főügyészség szerdán az MTI-vel.

Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán. Londonban a FTSE index 0,45 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,18 százalékkal gyengült, a CAC-40 index pedig 0,61 százalékkal süllyedt a kereskedés kezdetén.

Mégsem rendeznek Miamiban bajnokit

Mégsem rendezik meg Miamiban a futballtörténelem első európai bajnoki mérkőzését, amelyen az FC Barcelona és a Villarreal csapott volna össze egymással.
Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Egy iskola falának hajtott egy busz szerdán Szolnokon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.

Vádat emeltek egy kollégiumi felügyelő ellen, aki bántalmazott egy diákot Borsodban

Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy kollégiumi felügyelő ellen, aki bántalmazott egy kiskorú diákot egy borsodi kisvárosban - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.

Készenléti rendőrség: nagymamájánál bujkált a körözött drogdíler

A nagymamájánál bujkált a Magyarország 50 legkeresettebb bűnözője toplistáján szereplő drogdíler, akit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) célkörözési egysége Komárom-Esztergom vármegyében fogta el.

NAK-HNT: összefogott a vidék a hazai szőlőültetvények megvédése érdekében

Sikerrel zárult az országos felderítőprogram, a szakmai szervezetek, hegyközségek, hatóságok és növényvédelmi szakemberek összefogásának eredményeként az ország összes jelentősebb bortermő térségében átvizsgálták és megsemmisítették a fertőzött tőkéket.

KSH: szeptemberben 4 millió 669 ezer volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék

2025 szeptemberében a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 669 ezer főt tett ki.

Két érmet remél a honi szövetség elnöke

A tekvondósok pénteken rajtoló és jövő csütörtökön záruló kínai világbajnokságán nyolc fővel az eddigi legnagyobb létszámú magyar válogatott indul, amelytől két érmet remél az olimpiai sportág hazai szövetségének elnöke, Márton Zsolt Krisztián.
Láncfűrésszel tombolt…

Láncfűrésszel tombolt…

A pápai rendőrök elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki a 19 éves fiatalt.

Nőtt a Netflix negyedéves profitja és bevétele

Nőtt a Netflix nyeresége és bevétele az idei harmadik negyedévben, a bevétel megegyezett az elemzői becslésekkel, a profit kisebb lett.