Október 6-ig lehet jelentkezni az idei Staféta pályázatra

A Fővárosi Önkormányzat idén megnövelt keretösszeggel hirdette meg a kisebb színházi produkciók, valamint a pályakezdő fiatal előadók bemutatkozási lehetőségét támogató Staféta pályázatot, amelyre október 6-ig várják a jelentkezéseket.

Lefoglaltak külföldön több mint fél tonna lopott aranyat, amit Janukovics környezete vitt ki Ukrajnából

Több mint fél tonna olyan aranyat foglaltak le külföldön az ukrán hatóságok, amit az Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt államfő közvetlen környezete lopott el és vitt ki Ukrajnából.

Folytatódik jövőre a diósgyőri vár rekonstrukciója

A tervtanácsi hozzájárulást követően a jogerős építési engedélyt is megkapta a diósgyőri vár rekonstrukciójának második és harmadik üteme, a munka a jövő évben megkezdődik és várhatóan két évig tart, a vár eredeti pompájában újul meg, miként környezete is.

Hargita megye prefektusa tájékoztatást kért a székelyudvarhelyi áruháztól az állítólagos etnikai megkülönböztetésről

Hargita megye prefektusa, Adrian Jean Andrei tájékoztatást kért arról, hogy milyen intézkedéseket hozott az a székelyudvarhelyi áruház, amelyben - egy videomegosztón közzétett, kétes hitelességű kisfilm szerint - románsága miatt nem szolgáltak ki egy vásárlót - közölte az Agerpres hírügynökség.
Hazánk csodás kirándulóhelyei, amiket kevesen ismernek

Hazánk csodás kirándulóhelyei, amiket kevesen ismernek

Látogass el az Erzsébet-kilátóhoz, Brunszvik-kastélyba vagy a Megyer-hegyi tengerszemhez!
Ne hidd el, hogy a vörös fonál megvéd a betegségektől!

Ne hidd el, hogy a vörös fonál megvéd a betegségektől!

Az interneten terjed a legújabb hülyeség, amit véletlenül se próbálj ki!
Hat rejtélyes titok a brit uralkodókról

Hat rejtélyes titok a brit uralkodókról

Az angol királyi család tagjai között akad, aki Drakula leszármazottja, míg más gyanúsan szimpatizált a nácikkal.
Őrült büntetések az Olasz Nagydíjon

Őrült büntetések az Olasz Nagydíjon

Sima Hamilton győzelem Monzában, ahol összesen 150 rajthelyes büntetést szórt ki az FIA.
Heti horoszkóp (szeptember 04. – szeptember 10.)

Heti horoszkóp (szeptember 04. – szeptember 10.)

Mi várható a következő napokban?

Egy góllal nyert a Szolnok

A Szolnok házigazdaként 1-0-ra legyőzte a Mosonmagyaróvár csapatát a labdarúgó NB II hetedik fordulójának első szombati mérkőzésén.

Tüntetést hirdetett a gyulafehérvári érsekség a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében

Szerdára tüntetést hirdetett Marosvásárhelyre Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek a megszűnés szélére sodródott helyi Római Katolikus Gimnázium ügyében.

Több mint 2700 hallgató kezdheti meg tanulmányait a Semmelweis Egyetemen

Több mint 2700 hallgató kezdheti meg tanulmányait a Semmelweis Egyetem hat karán szeptemberben, az elsőévesek negyede külföldi: angol nyelven több mint 450-en, a német programban csaknem 270-en tanulnak majd - közölte a felsőoktatási intézmény szombaton az MTI-vel.