Tüzet nyitott, és súlyosan megsebesített egy francia katona a párizsi Louvre Múzeumánál pénteken egy késsel rátámadó férfit.
Csaknem egymilliárd forintból, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság eddigi legnagyobb beruházásaként épül látogatóközpont a Kis-Balatonnál, Fenékpusztán, ahol felújítják Fekete István emlékhelyét is.
Tőkés László szerint a romániai büntető törvénykönyv rendeleti módosítása miatti tömegmegmozdulások közepette a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a barikád rossz oldalán áll.
Az ikreket váró Beyoncé is fellép jövő héten a Los Angeles-i Grammy-díjátadó gálán, a sztár kilenc kategóriában esélyes az amerikai lemezakadémia díjára.
Egy Broadway-színház is műsorára tűzi nyáron George Orwell 1984 című disztópikus regényének új brit színpadi adaptációját - értesült a Variety.com.
Marosi László, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke szerint büszkének kell lenni arra, hogy Ljubomir Vranjes Magyarországot választotta, s a nyártól a veszprémi csapat mellett a magyar férfi válogatottat fogja irányítani.
Lassult, de kitart a kiskereskedelmi forgalom növekedése, ami feltehetően csak átmeneti lehetett - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán Bicskénél összeütközött két tehergépkocsi pénteken, a pályát teljes szélességében lezárták, a forgalmat az 1-es útra terelik - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-t.
Houstonban magyar idő szerint hétfőn 0.30 órától rendezik a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, az 51. Super Bowlt, amelyben a New England Patriots és az Atlanta Falcons találkozik.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Embercsempészés miatt vádat emelt a Bajai Járási Ügyészség egy iraki férfi és három román bűntársa ellen.
Javult annak a három törökszentmiklósi fiatalembernek az állapota, akit a hétvégén súlyos állapotban vittek kórházba tudatmódosító szer fogyasztása miatt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet megbízott főigazgatója pénteken az MTI-vel.
Sigmar Gabriel német külügyminiszter csütörtökön Washingtonban megbeszélést folytatott Mike Pence alelnökkel és Rex Tillerson külügyminiszterrel, s mint utána hangsúlyozta: sok területen van közöttük egyetértés.
