A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Értéktár program keretében 27 millió forintért megvásárolta a 65 dokumentumot, köztük középkori okleveleket is tartalmazó Rakovszky-iratgyűjteményt, amely ötéves letétben a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) gyűjteményébe kerül.
Havi 15 ezer menekült útnak indításával fenyegette meg Európát Süleyman Soylu török belügyminiszter - jelentette a CNN Türk török hírtelevízió pénteken.
A német kormány szerint az illegális migráció feltartóztatásáról egy éve kötött EU-Törökország menekültügyi megállapodás sikeres és működik.
A felsőoktatási hallgatók szakkollégiumi támogatását, tudományos műhelyeinek fejlesztését célozza az a közel 11 milliárd forintos pályázat, amelyet az oktatási államtitkár ismertetett sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Az Európai Bizottság és a tagállami fogyasztóvédelmi hatóságok arra kérik a közösségi médiát üzemeltető vállalatokat, hogy tartsák be az uniós fogyasztóvédelmi szabályokat a fogyasztók megtévesztésének visszaszorítása érdekében.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Felavatták pénteken a Zalai megyei Garaboncon a település felújított I. világháborús emlékművét, az eseményen az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az emlékezés fontosságát emelte ki.
Szerző: Ancsy
itt:
Színes hírek
Országszerte 70 hely vesz részt az akcióban.
A biztonsági öv, a biztonsági gyermekülés és a bukósisak, tehát az úgynevezett passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik a rendőrök péntektől vasárnapig, országos akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség weboldalán.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Rablás, erőszakkal elkövetett lopás bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt elrendelték egy szegedi férfi és két felbujtója előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Békés Megyei Főügyészség pénteken közleményben az MTI-t.
Közleményben cáfolta pénteken az elektronikus kommunikáció lehallgatására szakosodott brit figyelőszolgálat (GCHQ), hogy Barack Obama akkori amerikai elnök megbízásából a tavalyi választási kampány idején lehallgatta volna Donald Trump republikánus jelölt és kampánystábja telefonjait.
Őrizetbe vettek egy második fiatalt a dél-franciaországi Grasse egyik gimnáziumban előző nap történt lövöldözés miatt - közölték pénteken rendőrségi források.
Ötvenkettőre emelkedett a kanyarógyanús esetek száma az országban, közülük 15 esetben igazolták is a betegséget - számolt be az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató-főorvosa pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.