A H5-ös HÉV rövidített útvonalon, a Batthyány tér és Békásmegyer között közlekedik a hétvégén

Karbantartás miatt a H5-ös HÉV rövidített útvonalon, a Batthyány tér és Békásmegyer között közlekedik szombaton és vasárnap, Békásmegyer és Szentendre között pótlóbuszok járnak majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Kitiltotta a gyerekeket az étteremtulajdonos, akinek elege lett a neveletlen szülőkből

Kitiltotta a gyerekeket az étteremtulajdonos, akinek elege lett a neveletlen szülőkből

Nicola Spolaore nyíltan vállalta, hogy nem tudja tovább elviselni a gyerekkel érkező, viselkedni képtelen családokat.

Bemutatták a 20. század közepén eltűnt Hűségserleget Sopronban

A Soproni Levéltárban alig két hete megtalálták a 20. század közepe óta elveszettnek hitt Hűségserleget, amelyet az 1921. évi népszavazás tiszteletére adományozott a városnak 1926-ban gróf Széchényi Bertalan.

Cseh vezetők: Csehország kész öt százalékra növelni védelmi kiadásait

Csehország kész a bruttó hazai termék (GDP) öt százalékára növelni védelmi kiadásait, amennyiben ilyen irányú megállapodás születik a NATO júniusi hágai csúcstalálkozóján - jelentette ki Petr Pavel államfő.

Mozart első felnőttkori operája tenorváltozatban tér vissza az Operaház műsorára

Mozart ritkán hallható, első felnőttkori operája, az Idomeneo, Kréta királya Brickner Szabolcs címszereplésével, Szemere Zita és Szeleczki Artúr új beállításával, tenorváltozatban tér vissza a Magyar Állami Operaház műsorára. Az előadás május 24. és június 8. között öt alkalommal tekinthető meg.

Negyvenéves az Aggteleki Nemzeti Park

Az aggteleki volt Magyarország negyedik nemzeti parkja, de az első olyan volt amely kifejezetten az élettelen természeti értékek, karsztjelenségek és barlangok védelmére alakult - mondta Rácz András, az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős államtitkára.

Dobrev Klára: a babaváró hitel ügyében a DK meghátrálásra kényszerítette a kormányt

A babaváró hitel ügyében a Demokratikus Koalíció (DK) meghátrálásra kényszerítette a kormányt - mondta csütörtöki, online sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt EP-képviselője.

Eurostat: emelkedett az uniós határokon feltartóztatott, belépésre jogosulatlan bevándorlók száma

A tagországok tavaly 123 655, nem uniós ország állampolgára esetében tagadták meg a belépést az Európai Unió területére, ami kismértékű, 0,3 százalékos növekedés 2023-hoz képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.

NGM: április végéig 10,9 százalékkal haladták meg a központi költségvetés bevételei az egy évvel korábbiakat

Április végéig - az előző év azonos időszakához viszonyítva - a központi alrendszer adó- és járulékbevételei 10,9 százalékkal magasabban alakultak.
Öt kiskutya megmenekült, öt elpusztult

Öt kiskutya megmenekült, öt elpusztult

Állatkínzás miatt folyik a nyomozás egy 40 éves Veszprém környéki férfi és társa ellen.

Idén is megrendezik az Irodalom éjszakáját Debrecenben

Idén is megrendezik Debrecenben az Irodalom éjszakáját, amelynek központi témája 2025-ben a menedék - tájékoztatta a Csokonai Nemzeti Színház sajtószolgálata az MTI-t csütörtökön.

Fokozatosan nő a K&H bankautomatáinál a fizikai bankkártya nélküli készpénzfelvételek aránya

Gyorsan népszerűvé vált a fizikai bankkártya nélküli készpénzfelvétel és -befizetés a K&H bankautomatáinál, miután januártól a pénzintézet ügyfelei okostelefonjuk vagy más okoseszközük segítségével az NFC-s technológiának köszönhetően bankkártya nélkül is használhatják az ATM-eket.