Tények a maszturbálásról

Rengeteg kisfiút riogatnak olyan dolgokkal, hogy szőrös lesz a tenyere, hogyha maszturbál, esetleg megvakul. Természetesen mindannyian tudjuk, hogy ezek nem igazak. Tény, hogy a tinédzser fiúk 94 százaléka maszturbál (az a 5 százalék pedig lehet, hogy hazudik). Most olvassunk egy kicsit erről az igen kedvelt tevékenységről!

Miért kellene?
1994-ben Dr. Jocelyn Elders azt mondta, hogy a maszturbálást tanítani kellene a fiúknak, akkor ezért elveszítette a munkáját, azonban mégis van igazság abban, amit mondott. Az önkielégítés során tanulják meg a férfiak kontrollálni és késleltetni az élvezetüket, amely a későbbi szexuális élet során igen hasznos. A maszturbálás kellemes élmény, ráadásul megszabadít a szexuális feszültségtől. Az egészséges férfiak átélik a nemi vágyat, amely teljesen normális, hiszen a szervek termelik a spermiumokat, így szükség van az ejakuálásra, hogy az utánpótlásnak is helye legyen.

f1b82a5b-1a23-8705-b137-1ad50b689b6e

Bele lehet halni?
Még manapság is vannak férfiak, akik azt hiszik, hogy borzalmas következményekkel járhat a maszturbálás. De ki lehet mondani, hogy az önkielégítés teljesen ártalmatlan. Nem hat a pénisz méretére, sem az erekcióra, sem arra, hogy a későbbiek során lehet-e valakinek gyereke. A szexuális közösülés előtti maszturbálás segít abban, hogy tovább bírd.

Miért kell titkolni?
Hogyha a barátnőd megkérdezni, hogy szoktad-e, akkor miért ne mondanád el? Közösen is maszturbálhattok, ha úgy tetszik. Ráadásul biztosan nem fog megharagudni, hogyha azt mondod, hogy róla fantáziálsz, miközben éppen magadat cirógatod.

masturbation-jpg

Mi a túl sok?
Sokan elgondolkoznak azon, hogy túl sokat maszturbálnak-e. Amikor a fiúk felfedezik ezt a tevékenységet, teljesen természetes, hogy rengetegszer folytatják ezt. Persze a krónikus maszturbálás esetleges problémák miatt is kialakulhat, ilyen az alacsony önértékelés. Hogyha a maszturbálás nem akadályoz a teendőid elvégzésében, esetleg a barátnőddel való tényleges szexuális kapcsolat fenntartásában, akkor valószínűleg nem csinálod túl sokszor.


Hol?
A legtöbb férfi magányosan szereti végezni ezt a tevékenységet, jól bezárt ajtók mögött. Vannak olyanok, akik a fürdőszobában csinálják, esetleg résnyire nyitott ajtónál a hálószobában. Azonban nyilvános helyen nem javasolt a viselkedés.

Hogyha érdekelne pár maszturbációs technika, akkor itt olvashatsz ezekről is!

Favim.com-5898
forrás: AskMen.Com

Hozzászólások

Mi is pontosan a BDSM?

Mi is pontosan a BDSM?

Az olvasók közül bizonyosan sokan látták vagy olvasták a Szürke 50 árnyalata-sorozatot, amelyben a fiatal páron túli harmadik főszereplő a BDSM szex volt. De mi ez pontosan? Kinek való, és hogyan lehet élvezetesen csinálni?

Védekezés a terhesség és a nemi úton terjedő betegségek ellen

Védekezés a terhesség és a nemi úton terjedő betegségek ellen

Nem lehet elégszer felhívni rá a figyelmet.

Vibrátort a közös élvezethez!

Vibrátort a közös élvezethez!

Manapság már a legtöbb lánynak van saját vibrátora, mégha ezt titkolják is. Páran folyamatosan használják, hogyha nincs elérhető férfi a közelben, de vannak olyanok is, akik szívesen használják párkap...

Szex az irodában

Szex az irodában

Rengeteg ember szexuális fantáziái közé tartozik a titkos munkahelyi szex. Most lenne itt pár tanács, hogyan is lehet a fantáziát valóssággá alakítani, lehetőleg úgy, hogy a főnökök ebből semmit se ve...

20 szexuális probléma, amelynek van megoldása

20 szexuális probléma, amelynek van megoldása

A hosszan tartó párkapcsolathoz és házassághoz mindenképpen szükség van az egészséges szexuális életre. Ám a hosszú évek alatt előfordulnak problémák. A következőkben sorjázni fogjuk a húsz leggyakori...

Mit kell tenni korai magömlés esetén?

Mit kell tenni korai magömlés esetén?

A legjobbakkal is meg szokott történni a korai magömlés. Egyszerűen együtt vagy egy lánnyal, ami jó érzés, néha túlzottan jó. Alig léptél túl az egy percen? Mit is lehet tenni ebben a helyzetben? Hogy...

Mit árul el rólad a kedvenc pózod?

Mit árul el rólad a kedvenc pózod?

Sokan úgy gondolják, hogy a férfiasság jól leképezhető azzal, hogy melyik pózban szeret legjobban behatolni az adott férfi. Néhányan keményen és gyorsan szeretik, amíg mások lassan és érzékien. Néhány...

Hogyan repítsd a fellegekbe a barátnődet?

Hogyan repítsd a fellegekbe a barátnődet?

A csábítás és az elvárások nagyon fontos szerepet játszanak a szexuális együttlét során. Hogyan legyél a mestere annak, hogy a barátnőd a legjobbat várja el? Fontos, hogy a nap folyamán folyamatosan a...

A 10 legnevetségesebb szextipp, amely újságokban megjelent

A 10 legnevetségesebb szextipp, amely újságokban megjelent

Szinte nap mint nap osztunk meg szextippeket az olvasókkal, amelyek remélhetőleg hasznosnak bizonyulnak. Mára azonban szórakozásképpen nézzünk meg egy pár olyat, amelyek igazán bizarrnak vagy nevetség...

Szex a vakáción

Szex a vakáción

Vakáció alkalmával minden sokkal jobb, intenzívebb. Az ember szabadabbnak érzi magát. Épp ezért a nyaralós szex igazi élményt nyújthat. Hogyan is szerezz magadnak lányt a vakáción, hogyha épp nincs ba...

http://ujhazak.com