Magyarországon az üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalma 2010 óta összesen 43 százalékkal csökkent - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség csütörtökön az MTI-vel.
Fontos cél, hogy a közétkeztetésben egészséges és biztonságos, főként helyi és bio alapanyagokból előállított ételek készüljenek, amelyek mennyiségileg és minőségileg is megfelelnek a korcsoportok élettani igényeinek.
Jelenleg több mint tízmillió embert lát el a magyar élelmiszergazdaság, de technológiai és egyéb fejlesztésekkel akár húszmillió embernek is tudna megbízható, egészséges élelmiszert adni.
A termelési kedv fenntartása érdekében még az idén több mint 500 millió forint támogatást kap a fűszerpaprika ágazat - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön reggel a Kossuth rádió Jó Reggel, Magyarország! című műsorában.
Az Európai Unió legnagyobb állategészségügyi kihívásának nevezte az afrikai sertéspestist a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa.
A magánfőzők által bejelentett lepárlóberendezéseknek csak harmada van használatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) beérkezett tavalyi adatok szerint - hívja fel a figyelmet a Pálinka Nemzeti Tanács, amely nem tartja életszerűnek az adatokat.
Hetvenhatezer hektoliterrel, 15 millió palackkal több, összesen 6,29 millió hektoliter sört értékesítettek tavaly az előző évhez képest a vezető sörgyárak a magyar piacon.
Hét magyar kiállító mutatkozik be Oroszország legnagyobb élelmiszeripari és ital szakkiállításán, a PRODEXPO-n az Agrármarketing Centrum közösségi strandján 2019. február 11-15. között - tájékoztatta az Agrármarketing Centrum hétfőn az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A magyar jövőhöz sikeres kisvárosok kellenek, a kormánynak pedig az is szívügye, hogy megerősítse a magyar vállalatokat - erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Bács-Kiskun megyei Mélykúton, a Hunent Víziszárnyas Feldolgozó Zrt. gyáravató ünnepségén.
Elkezdődött pénteken Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche - IGW), a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti kiállítása és vására, a magyar standot Nagy István agrárminiszter nyitotta meg.
Várakozáson felüli sikerrel zárult az őszi mézfogyasztást ösztönző kampány, amelynek üzenete ezer feletti oktatási és nevelési intézményben több mint 160 ezer gyermekhez jutott el - közölte az Agrármarketing Centrum (AMC) szerdán az MTI-vel.
Az ágazat előrejelzése alapján a sörpiac forgalma a tavalyi évhez hasonlóan alakulhat 2018-ban is, az ünnepek alatti megnövekvő forgalomra felkészültek a gyártók - közölte a Magyar Sörgyártók Szövetsége az MTI-vel pénteken.
