20 éves korában kezdte el az átalakító kezeléseket, melynek eredményeképpen 6 év után "férfivá" lett. Végül meggondolta magát, ismét nő szeretne lenni.
Ebből a személyiségtesztből kiderül, hogy milyen életet élsz!
A szeretet ellentét párja a félelem. Használd a szíved erejét és eltűnnek az árnyak életedből.
A döntésképtelenség szétforgácsolja az energiáidat és ha nem teszel ellene, akkor az összes lehetőséget elveszítheted.
A hátráló Merkúr próbára teszi többek között alkalmazkodó képességünket, találékonyságunkat, gyakorlatiasságunkat.
A Jupiter szerencsét és lehetőségeket hoz, valamint mindent felnagyít abban a jegyben, házban, amiben éppen jár.
Kvadrátot fog alkotni a Bika Nap és a Vízöntő Szaturnusz jövőhéten. Lazulnánk, közben valami mégis nyugtalanná tesz.
A Nap szélsebesen lehagyja az Uránuszt és felerősíti bennünk a jövőnk iránti elköteleződésünket.
A Halak jegyét hátra hagyva, belépett a Vénusz a Kos jegyébe, mely komoly hatással lesz szerelmi életünkre.
Itt az idő, hogy megcsillogtasd vezetői képességeidet és a tettek mezejére lépj.
Gyors és meglepő fordulatok, őrültség és zsenialitás ütköztetése, szintlépések és forrongó indulatok találkozása.
Leszületésünk előtt feladatokat vállaltunk fel, melyeknek a teljesítését tolhatjuk, de ki nem kerülhetjük.
