Kevés migráns jelent meg az állam által biztosított első ételosztáson Calais-ban

Megkezdődött kedden az állam által biztosított ételosztás a migránsoknak az észak-franciaországi Calais-ban a város két különböző pontján, de a helyszíni tudósítások szerint nagyon kevesen jelentek meg az első napon.

A Budapest Bike Maffia kerékpáros civil szervezet ételosztása Budapesten

Budapest, 2017. december 12.

Emmi: nem szűkítik, hanem bővítik az ételosztások lehetőségét

Nem szűkítik, hanem bővítik az ételosztások lehetőségét - emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Czibere: egymilliárd forint ételosztásra három megyében hátrányos helyzetű családoknak

Egymilliárd forintot fordítanak ételosztásra első körben Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében.

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége ételosztása

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége ételosztása.

Háromezer adag meleg ételt oszt szét ingyen az MSZP

Háromezer adag meleg ételt oszt szét ingyen az MSZP szombaton az országban, ebből 150 adagot Szolnokon - mondta az ellenzéki párt elnöke az ételosztás szolnoki helyszínén.

Karácsonyi ételosztás Budapesten

Karácsonyi ételosztás Budapesten.
Karácsonyi ételosztás Budapesten

Karácsonyi ételosztás Budapesten

Karácsonyi ételosztás Budapesten.A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének szegényélelmezési programját megvalósító Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány munkatársai ételt osztanak a budapesti ...
Az Ökumenikus Segélyszervezet ételosztása Gyulán

Az Ökumenikus Segélyszervezet ételosztása Gyulán

Az Ökumenikus Segélyszervezet ételosztása Gyulán.Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai által osztott ebédet fogyasztják rászorulók Gyulán, a hajléktalanok nappali melegedőjében 2015. december 25-é...
Csepelen folytatódik az Ökumenikus Segélyszervezet ételosztása

Csepelen folytatódik az Ökumenikus Segélyszervezet ételosztása

Csepelen folytatódik hétfőtől az Ökumenikus Segélyszervezet adventi-karácsonyi ételosztása - tájékoztatta a szervezet vasárnap az MTI-t. A karitatív szervezet szerdáig naponta ezer adag melegételt ...
Illegális bevándorlás - Egyre több a migráns a Keleti pályaudvaron

Illegális bevándorlás - Egyre több a migráns a Keleti pályaudvaron

Illegális bevándorlás - Egyre több a migráns a Keleti pályaudvaron.Illegális bevándorlók ételosztásnál állnak sorba a budapesti Keleti pályaudvar előtt 2015. augusztus 21-én. Az elmúlt napokban a korá...
Miskolcon, a Szent István téren az ételosztáskor tönkre tették az éhes emberek a virágágyást

Miskolcon, a Szent István téren az ételosztáskor tönkre tették az éhes emberek a virágágyást

A botrányos keddi ételosztást megsínylette Miskolc egyik legszebb helye, a Szent István téren lévő virágágyás és virágóra. Igaz, hogy az éhező gyermekek számára hirdették az ételosztást. Kezdetben sz...