Hat bemutatóval várja a közönséget a Kövér Béla Bábszínház az új évadban

Hat új bemutatóval, köztük egy báboperával várja a közönséget a Kövér Béla Bábszínház az új évadban - közölte Kiss Ágnes igazgató, az intézmény keddi évadnyitó társulati ülését megelőzően.

Június 27-én kezdődik a Gyulai Várszínház 62. évada

Június 27-e és augusztus 17-e között idén is a műfaji sokszínűség jegyében rendezik meg a Gyulai Várszínház 62. évadát – tájékoztatta a teátrum csütörtökön közleményben az MTI-t.

Tizenhárom bemutatója lesz a veszprémi Kabóca Bábszínháznak a következő évadban

Tizenhárom bemutatóra készül a veszprémi Kabóca Bábszínház a jövő évadban, az előadások között a legkisebbek éppúgy találnak kedvükre valót, mint a tizenévesek és a felnőttek - tájékoztatták a szervezők kedden közleményben az MTI-t.

Utolsó évadát kezdi meg igazgatóként Szikora János a székesfehérvári Vörösmarty Színházban

Utolsó évadát kezdi meg igazgatóként Szikora János a székesfehérvári Vörösmarty Színházban – közölte a teátrum hétfőn az MTI-vel.

Jubileumi évadára készül a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház

Tizedik, jubileumi évadára készül a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház, mely június elejétől augusztus végéig több mint húsz előadással, musicalekkel, vígjátékokkal, operettekkel, rockoperával várja a közönséget - közölte Duka Félix igazgató hétfőn a homokháti kisvárosban.

A gondoskodás jegyében hirdetett évadot a Ludwig Múzeum

A gondoskodás fogalmát és a megújuló digitális látogatói élményt állítja 2023-as évadának fókuszába a budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum.

Világhírű szólisták, klasszikus és kortárs szerzők művei, megújult vonóshangszerek a Pannon Filharmonikusok új évadában

Szkrjabin műveinek megszólaltatásával, Bogányi Tibor vezényletével, Szabó Marcell zongoraművész és Váradi Marianna szoprán énekes, valamint a Pannon Fesztiválkórus közreműködésével kezdi meg új évadát csütörtökön a pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok Zenekar (PFZ).

Hat nagyszínpadi bemutatót tart a Szolnoki Szigligeti Színház az új évadban

Hat nagyszínpadi - ebből öt bérletes - bemutatót tart a Szolnoki Szigligeti Színház a most induló új évadban a teátrum megújult épületében - közölte a színház kedden közleményben az MTI-vel.

Öt új produkció lesz a pécsi Bóbita Bábszínház ősszel induló évadában

Négy bemutatóval és egy felújított produkcióval készül az ősszel induló új évadra a pécsi Bóbita Bábszínház, amely további mintegy húsz darabot tart műsoron az előző évadokból - tájékoztatta a társulat az MTI-t.

A 22. Körös-völgyi Sokadalommal indul a Gyulai Várszínház évada pénteken

A péntektől vasárnapig tartó 22. Körös-völgyi Sokadalommal veszi kezdetét a Gyulai Várszínház augusztus 17-ig tartó 59. évada - hangzott el a fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján kedden a gyulai vár tövében.

Nyolc bemutatót tervez az új évadban a József Attila Színház

Nyolc bemutatóra készül az új évadban a József Attila Színház, amely ősszel az Egy szoknya, egy nadrág, a Valami bűzlik... és a Szibériai csárdás című darabot, valamint a Furcsa pár női változatát is műsorra tűzi.

Színes, gazdag évadra készül a debreceni Kodály Filharmónia

Színes, gazdag évadra készül és sűrű, izgalmas évek elé néz a debreceni Kodály Filharmónia: idén jubileumot ünnepel a Kodály Kórus, két év múlva pedig százéves lesz a zenekar - jelezte Somogyi-Tóth Dániel, a filharmónia igazgató-művészeti vezetője.