A gondoskodás jegyében hirdetett évadot a Ludwig Múzeum

A gondoskodás fogalmát és a megújuló digitális látogatói élményt állítja 2023-as évadának fókuszába a budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum.Kiállítási programját a Ludwig évek óta egy-egy átfogó kerettémába helyezi, amely értelmezési keretként szolgál kiállításaik és kapcsolódó programjaik számára. A gondoskodás ebben az értelmezésben a szó szoros jelentésén túl a szolidaritás, a személyes és a társadalmi felelősség, a bizalom, a humanitás és az altruizmus témaköreit foglalja magában - közölte a múzeum szerdai sajtótájékoztatóján Fabényi Julia igazgató.
    

Az idei kiállításokról szólva elmondta, hogy az állandó gyűjteményből válogató, Időgép című tárlatot december 31-ig meghosszabbították. Péntektől látható Lengyel András, a Felhőmúzeum alapítója ...minden fent van a felhőben... című kiállítása, amely átfogó igénnyel tekinti át a magyar neoavantgárd jeles alakjának eddigi pályafutását. A tárlat segítségével végigkövethető az a folyamat, amelynek során a Fluxusból és a konceptuális művészetből kibomló életmű az akción, a fotóalapú sokszorosított grafikán, a Mail Arton és a festészeten keresztül teljesedett ki a posztmodernben.
    

Boris Lurie és Wolf Vostell konfrontatív művészete Magyarországon először a Ludwigban lesz együtt látható: Művészet a soá után címmel, március 31-én nyíló kiállításuk a holokauszt borzalmait és az áldozatok traumáit állítja szembe a fogyasztói társadalom felszínességével. A Cukizmus - Absztrakció és figuralitás között című tárlat könnyed, játékos módon közelít a társadalmat súlyosan érintő problémákhoz június végétől. A nemzetközi válogatás egyszerre ismerős és különös, többnyire rajzfilmekből, képregényekből vagy az internetről vett képi világot jelenít majd meg.
    

A szeptemberben nyíló, Handle with care című kiállítás az élet törékenységére, a gondoskodásra szoruló egyének és közösségek sérülékenységére reflektál, és arra keresi a választ, hogy milyen szerepe lehet a kortárs művészetnek és a múzeumoknak ennek a sokszorosan összetett társadalmi problémának a feloldásában. Till Brönner október végétől látható, Identity - Landscape Europe című kiállítása a legnevesebb német jazz-zenészek között számon tartott alkotó fotóin keresztül mutatja be a pandémia utáni Európa valóságát; majd az évet ismét az Esterházy Art Award döntőjébe jutott művészek alkotásaiból válogató kiállítás zárja.
    

A 18. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé magyar pavilonjában a Ludwig Múzeum május 20-tól Kondor-Szilágyi Mária Reziduum - The Frequency of Architecture című projektjét mutatja be, amely a Néprajzi Múzeum új épülete homlokzati fémrácsának rasztereit dolgozza fel egyfajta összművészeti kísérletként. Fabényi Julia kiemelte, hogy többéves kutatómunka eredményeként a napokban jelent meg a szecessziós magyar pavilon történetét új megközelítésben bemutató kiadványuk, Boros Géza A Magyar Pavilon a Velencei Biennálén című könyve.
    

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években a múzeumok számára nem maradhatott többé kérdés, megjelennek-e az online térben, itt egy új verseny kezdődött közöttük a közönség figyelméért. A Ludwig online programjainak, kiadványainak és egyéb tartalmainak elérése azt mutatja, hogy az, amit a múzeum közvetít, másoknak is fontos - hangsúlyozta.
    

Mint hozzátette azonban, tavaly már fizikailag is látogatható volt a Ludwig, 11 kiállításukon összesen 82 500 látogatót fogadtak, a múzeumpedagógiai programokon pedig 8-10 ezren vettek részt. Gyarapodott a gyűjtemény is: vásárlás útján és ajándékként 12-12 műtárgy, letétként pedig további 6 műalkotás került a múzeumba 2022-ben.
   

Tavaly 7 országba, 14 kiállításra kölcsönöztek műveket, olyan intézményeknek, mint a párizsi Pompidou Központ vagy a Kunstmuseum Basel - számolt be a 2022-es eredményekről Fabényi Julia.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com