Húsz évre ítélték a lányát megerőszakoló apa büntetését

Súlyosította, húsz év fegyházra ítélte a lányát megerőszakoló apa büntetését a Győri Ítélőtábla csütörtökön - tudatta a Győri Fellebbviteli Főügyészség közleményben.

Fegyházra ítélték az ismerősüket kifosztó és magára hagyó pátrohai testvérpárt

Nem jogerősen tíz, illetve hat év fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék szerdán annak a pátrohai testvérpárnak a tagjait, akik leitatták, kifosztották, majd a hidegben magára hagyták az egyik ismerősüket 2022-ben a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Pátroha közelében.

Súlyosítást indítványoz az ügyészség a Katzenbach-ügyben

Súlyosítást indítványoz az ügyészség Katzenbach Imre megölése ügyében.

Öt év szabadságvesztésre ítéltek egy biztonsági őrt, aki kiskorú lányoktól csalt ki intim képeket

Öt év szabadságvesztésre ítéltek egy biztonsági őrt, aki kiskorú lányok bizalmába férkőzve kért intim képeket - közölte a Miskolci Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Bíróság: a prostitúcióból keletkezett bevételek adókötelesek Csehországban

A prostitúcióból keletkezett bevételek adókötelesek Csehországban - közölte kedden honlapján a cseh Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság egy konkrét ügyben hozott állásfoglalás kapcsán.

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a kutyájának végzetes szenvedést okozó férfi

Állatkínzás bűntette miatt hat hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte - tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzéssel - a Berettyóújfalui Járásbíróság azt a konyári férfit, aki bántalmazta, majd sorsára hagyta kutyáját.

Több mint 10 év fiatalkorúak börtönére ítélték azt a fiatalt, aki agyonvert egy idős férfit Öcsödön

A Szolnoki Törvényszék első fokon, nem jogerősen 10 év 6 hónap fiatalkorúak börtönére ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől azt a 17 éves fiatalembert, aki 2024. augusztusban agyonvert egy idős férfit Öcsödön - közölte a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.

Arányos és szükséges volt Szabó Tímea tiszteletdíjának csökkentése az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint

Arányos és szükséges volt Szabó Tímea tiszteletdíjának csökkentése az Emberi Jogok Európai Bíróságának jogerős ítélete szerint - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.

Börtönre ítéltek két férfit, akik kábítószerrel átitatott papírlapokkal akartak üzletelni a börtönben

Nem jogerősen hat, illetve négy év börtönre ítélt a Kalocsai Járásbíróság két férfit, akik kábítószerrel átitatott papírlapokkal akartak üzletelni a börtönben - közölte a Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya az MTI-vel csütörtökön.

Szexuális visszaélés miatt börtönre ítéltek egy zalai pedagógust

Jogerősen börtönbüntetésre ítélte és a foglalkozásától véglegesen eltiltotta a Keszthelyi Járásbíróság azt a férfit, aki egy vidéki általános iskola pedagógusaként szexuálisan akart közeledni egy 15 éves fiúhoz - közölte a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-vel.
Súlyosabb büntetést kapott két, kábítószerrel üzletelő férfi

Súlyosabb büntetést kapott két, kábítószerrel üzletelő férfi

A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta két, kábítószerrel üzletelő férfi büntetésének a súlyosítását, mindketten másfél-másfél évvel hosszabb ideig lesznek fegyházban - tudatta a főügyészség szerdán az MTI-vel.

Tizenkét év börtönbüntetést kapott egy férfi élettársa megölése miatt

Emberölés miatt tizenkét év börtönbüntetést szabott ki keddi jogerős ítéletével a bíróság egy baranyai férfira, aki 2022 novemberében egy késsel megölte élettársát - közölte a Pécsi Ítélőtábla az MTI-vel.