Négy-öt magyar induló a döntő reményében lép szorítóba

A 16 magyar indulóból négyen-öten a döntő reményében lépnek kötelek közé a pénteken kezdődő budapesti U23-as ökölvívó Európa-bajnokságon Kovács István, a hazai sportági szövetség elnöke szerint.

Veres Roland gyorsan búcsúzott

Veres Roland számára már az első napon véget ért az ökölvívók utolsó, bangkoki olimpiai kvalifikációs versenye, mivel az 57 kg első fordulójában kikapott uruguayi ellenfelétől.

Schmidt Ádám: az ökölvívók is számíthatnak a támogatásunkra

A tatai edzőtáborban tekintette meg Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a párizsi olimpiára, illetve a május végén kezdődő bangkoki olimpiai kvalifikációs viadalra készülő magyar ökölvívók edzését szerdán.

Hámori Luca az Eb-kiesés ellenére elégedett, Balzsay további kvótát remél

Kiesése ellenére elégedett a múlt heti, belgrádi ökölvívó Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményével az olimpiai induló Hámori Luca, Balzsay Károly szakmai igazgató pedig reméli, hogy a jelenlegi három kvóta mellé még sikerül legalább egyet begyűjteniük.