Nincs már magyar férfi ökölvívó versenyben a brazíliai Foz do Iguacuban zajló világkupán.
Kilenc magyar ökölvívó indul a brazíliai Foz do Iguacuban ezen a héten sorra kerülő világkupaversenyen.
Alkalmi bélyeg kibocsátásával emlékezik meg a Magyar Posta Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó születésének századik évfordulójáról - közölte a Magyar Posta Zrt. az MTI-vel csütörtökön.
Hámori Luca úgy érzi, a múlt heti Bocskai ökölvívó emlékversenyen már látszott annak az öthetes munkának az eredménye, amit Houstonban végzett el a közelmúltban a legendás Ronnie Shields irányításával.
A teljes magyar élmezőny szorítóba lép a kedden kezdődő 70. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen, az olimpiai ötödik Kovács Richárd kivételével, aki a visszavonulás mellett döntött - árulta el Kovács István.
Veres Roland profi ökölvívó és párja, a már szintén profi szerződéssel rendelkező Enyingi Sára Floridát elhagyva Las Vegasban, a világ legjobb ökölvívóinak társaságában készülhet a következő feladatokra.
Szófia ad otthont az ökölvívók idei Európa-bajnokságának, melyre szeptemberben kerül sor.
Veres Roland egyhangú pontozással legyőzte az amerikai Bacillo Monterrosót, így második profi ökölvívó-mérkőzését is megnyerte.
A magyar idő szerint szombat hajnali, kiütéses vereséggel végződött mérkőzése után megoperálták Jake Pault, akinek véget ért profi ökölvívó-pályafutása.
Alig egy hónnappal első sikerét követően, január 4-én Miamiban vívja második profi ökölvívó-mérkőzését Veres Roland.
Kovács Richárd olimpiai ötödik ökölvívó bízik benne, hogy a jövő évi Bocskai Emlékversenyen visszatérhet a szorítóba azok után, hogy két vállműtétje miatt a párizsi játékok óta nem versenyezhetett.
A vasárnapi római kongresszuson dől el, hogy Kovács Istvánt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökét megválasztják-e a nemzetközi szövetség (World Boxing) alelnökének.