Debreceni polgármester: jó ütemben halad a Csokonai színház épületének felújítása

Jó ütemben halad a debreceni Csokonai Színház épületének felújítása, a munkálatok elérték a 75 százalékos készültségi szintet - közölte Debrecen polgármestere pénteken a helyszínen.

Polgármester: jó ütemben haladnak a színházfelújítási munkák Debrecenben

Jó ütemben haladnak a színházfelújítási munkálatok Debrecenben, ahol az ország két legmodernebb színháza készül - közölte a cívisváros polgármestere a Csokonai Színház felújítás alatt álló épületében tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

Debreceni polgármester: néhány éven belül a Tisza vize élteti a Nagyerdőt

Hamarosan megkezdődik a Debrecen vízutánpótlását biztosító Civaqua program első ütemének megvalósítása, aminek eredményeként néhány év múlva a Tisza vize élteti majd a Nagyerdőt - jelezte a cívisváros polgármestere csütörtökön, a Föld napján tartott tájékoztatóján, a nagyerdei állatkertben.

Elhunyt Papp László biológus, az MTA rendes tagja

Életének 75. évében elhunyt Papp László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, Széchenyi-díjas magyar biológus, zoológus, entomológus - közölte az MTA az MTI-vel hétfőn.

Debreceni polgármester: a hajléktalanellátás zavartalanul működik

Az extrém időjárási körülmények között is zavartalan a hajléktalanok ellátása Debrecenben - közölte a város polgármestere, miután a rászorulók ellátását végző helyi Refomix Kft. szociális és egészségügyi központjában maszkokat és fertőtlenítőszereket adott át hétfőn.

Polgármester: a debreceni repülőtér nem ijed meg a versenytől

Debrecen polgármestere szerint "most is verseny van és az elmúlt években is verseny volt a debreceni és a nagyváradi repülőtér között", tehát ha valaki azt üzeni, hogy "működjünk együtt, mert különben versenyre kényszerülünk, attól nem ijedünk meg".

Debreceni polgármester: augusztus 20-a Magyarország születésnapja

Augusztus 20-a, Szent István és az államalapítás ünnepe Magyarország születésnapja - hangoztatta Debrecen polgármestere kedden a helyi Szent István-domborműnél rendezett megemlékezésen.

Félmilliárd forintból folytatódik a debreceni Hódos Imre Rendezvénycsarnok felújítása

Félmilliárd forintból folytatódik a debreceni Hódos Imre Rendezvénycsarnok felújítása - jelentette be Papp László, a város polgármestere a DVSC-Schaeffler NB I-es női kézilabdacsapat pénteki sajtótájékoztatóján.

Debreceni polgármester: megduplázódhat az üzleti szolgáltatói szektorban dolgozók száma a városban

Megduplázódhat és elérheti a hatezret az üzleti szolgáltatói szektorban dolgozók száma Debrecenben - jelentette be a város polgármestere szerdán Debrecenben, a Forest Office irodaház alapkőletételén.

Debreceni polgármester: mérföldkő a 35 milliárdos turisztikai fejlesztési lehetőség

Mérföldkőnek nevezte a kormány döntését a Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy, Tisza-tó kiemelt turisztikai régió létrehozásáról, és a hozzá kapcsolódó 35 milliárd forintos turisztikai fejlesztési lehetőségről Papp László, Debrecen polgármestere szombaton sajtótájékoztatón.

Szakemberek: a kullancs egyetlen csípése is súlyos betegséget okozhat

Érdemes védőoltással védekezni a kullancsok ellen, hiszen a kullancsnak már egyetlen csípése is súlyos betegséget, akár maradandó károsodást is okozhat - mondták el szakemberek egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen Budapesten.
Papp László-szobrot avattak és teret neveztek el róla Budapesten

Papp László-szobrot avattak és teret neveztek el róla Budapesten

Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívóról elnevezett teret adtak át, és felavatták a sportoló szobrát pénteken a főváros XIII. kerületében, a Kassák Lajos utca és a Huba utca kereszteződéséb...