Debreceni polgármester: jó ütemben halad a Csokonai színház épületének felújítása

Jó ütemben halad a debreceni Csokonai Színház épületének felújítása, a munkálatok elérték a 75 százalékos készültségi szintet - közölte Debrecen polgármestere pénteken a helyszínen.Papp László (Fidesz-KDNP) az épület bejárása közben újságíróknak elmondta: elkészült a műemléki védettségű karzat restaurálása, a nézőtér feletti csillár körüli stukkók díszítőfestése, a homlokzatfestés és a szobrok restaurálása, a zenekari árok és a gépészet felújítása.
    

Jelenleg a nézőtér parkettázása, majd tapétázása, az új bejárat burkolása, illetve az épület előtti térkövezés történik - fűzte hozzá. A polgármester emlékeztetett rá, hogy a teljes felújítás 2020 szeptemberében kezdődött és 2023 nyaráig tart, a teljes beruházás értéke nettó 9,6 milliárd forint. A felújítás után 609 állandó és 66 ideiglenes, a színpadra teljes rálátást biztosító férőhely fogadja majd a látogatókat, míg korábban 540 hely volt a nézőtéren, de csak 350 helyről nyílt teljes rálátás a színpadra - magyarázta.
    

Hozzátette: modern színpad-, világítás- és hangtechnikai megoldásokat alkalmaztak, illetve építettek be. Kiemelte az országosan is egyedülálló, 13 méter átmérőjű, kétgyűrűs forgószínpadot, amelynek elemei egyidőben, kétirányban és különböző sebességgel is tudnak majd forogni. Újdonságként három kültéri LED-fal is tartozik majd a felújított épülethez - jelezte az épület bejárása után a polgármester.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com