Elhunyt Moises Fuentes volt világbajnok bokszoló, akit egy tavaly októberi mérkőzésen kiütött David Cuellar, majd ennek következtében kómába esett.
Az egykor öt súlycsoportban is világbajnok profi ökölvívó, a 45 éves Floyd Mayweather Jr. ötödik bemutató mérkőzését is megnyerte, amelyet a veretlenül visszavonult amerikai bokszoló azóta vívott, hogy bevallottan pénzkereső céllal visszatért a kötelek közé.
Az eddigi pénzdíj dupláját kapják a 2023-as férfi ökölvívó-világbajnokság dobogósai.
Az ukrán ökölvívók nemzeti szövetségük felfüggesztése ellenére saját zászlajuk alatt versenyezhetnek a nemzetközi szövetség (IBA) eseményein.
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetségtől (IBA) júliusban távozott Kovács István ismét a Boksz Világszervezetnél (WBO) fog tevékenykedni.
Egy ezüst- és a két bronzéremmel zárta a magyar csapat az ökölvívók serdülő Európa-bajnokságát, melynek a törökországi Erzurum adott otthont.
Tyson Fury, a britek tavasszal veretlenül és világbajnokként visszavonult profi nehézsúlyú bokszolója pankrátorként (is) kész visszatérni a ringbe.
Kovács Richárd után a 60 kilogrammban szereplő Veres Roland is elődöntőbe jutott, ezzel pedig már biztos, hogy dobogóra állhat a jereváni ökölvívó Európa-bajnokságon.
Az éremszerzés reményében utazik el a hétfőn kezdődő férfi ökölvívó Európa-bajnokságra a kilencfős magyar válogatott, amely hétéves rossz sorozatot törne meg Jerevánban.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) újfent aggodalmának adott hangot az elnökválasztásra készülő Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) jelenlegi működésével kapcsolatban.
Új sportágban, méghozzá ökölvívásban próbálja ki magát Dirk Kuyt, a már visszavonult világbajnoki érmes holland labdarúgó.
A szervezők megkapták a szükséges hatósági engedélyeket, így kibővíthetik a londoni Wembley Stadion kapacitását az angol Tyson Fury, a Boksz Világtanács (WBC) világbajnoka és honfitársa, Dillian Whyte április 23-ai összecsapására.