Megújul a II. kerületi Széher út, forgalmi változásokra kell számítani

Burkolatjavítást végeznek május 26. és várhatóan június 21. között a II. kerületi Széher úton a Szerb Antal utca és a Bognár utca közötti szakaszon; a munkálatok ideje alatt forgalomkorlátozásra, valamint a közösségi közlekedési járatok terelt közlekedésére kell számítani.

Szerdán kezdődik a felújítás a Mester utcában, változik a forgalom

Szerdán kezdik meg a ferencvárosi Mester utca belső szakaszának felújítását, a munkálatok miatt a Ferenc körút és a Haller utca között ideiglenes forgalmi változásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.

BKK: csütörtöktől folytatódik az István út és a Pozsonyi utca rekonstrukciója, továbbra is torlódások várhatóak

Csütörtöktől a második ütemmel folytatódik az István út és a Pozsonyi utca rekonstrukciója a főváros IV. kerületében, ezért változik a forgalmi rend a környéken, és a közlekedőknek továbbra is korlátozásokra és jelentősen hosszabb menetidőre kell számítaniuk.

Magyar Közút: 11 útszakasz felújítása kezdődött el Zala vármegyében

Zala vármegyében bruttó 6,724 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatással 11 szakaszon összesen 16,331 kilométernyi útfelújítás kezdődhetett el - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.

ÉKM: 51,4 milliárd forint hazai forrás jut az országos útfejlesztésekre

A kormány mintegy 51,4 milliárd forint hazai többletforrást biztosít a folyamatban lévő és részben már lezárult közútfejlesztési beruházások, valamint az országos közúthálózat felújítási és tervezési feladatainak megvalósítására - jelentette be csütörtökön az Építési és Közlekedési Minisztérium.

MKIF: 4,5 millió négyzetméteren újultak meg idén a hazai gyorsforgalmi utak

Véget értek az idei útfelújítási munkálatok az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által üzemeltetett gyorsforgalmi utakon.

Befejeződött a Medgyesegyháza-Kétegyháza közti út felújítása

A Magyar falu program forrásából (mfp), bruttó 412 millió forintból újult meg a 4434-es út Medgyesegyháza és Kétegyháza közti szakasza - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés vármegyei igazgatósága szerdán az MTI-t.

Négyszázmillió forintból újulnak meg az utak Zsadány környékén

Négyszázmillió forint hazai forrásból újul meg öt kilométernyi út a Békés vármegyei Zsadány környékén – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés vármegyei igazgatósága.

Felújítják a Kétegyháza-Elek közötti utat

Több mint félmilliárd forint hazai forrásból újítják fel a Kétegyháza-Elek közötti 4435-as út 1,8 kilométeres szakaszát – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés vármegyei igazgatósága.

BKK: hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat

Néhány hét múlva indul a Flórián téri felüljárók felújítása, március elsején hajnalban lezárják a déli hidat, amelyen jelenleg Pest irányába tart a gépjárműforgalom.

Több mint hárommilliárd forintból újítanak fel utakat Szegeden

Mintegy 3,3 milliárd forintból újítanak meg önkormányzati utakat az idén Szegeden, ezzel párhuzamosan 1,5 milliárd forintot fordít a város a vízvezeték-hálózat rekonstrukciójára – közölte a megyeszékhely városfejlesztési alpolgármestere szerdán, az egyik fejlesztés helyszínén tartott sajtótájékoztat

Gyopáros Alpár: 469 nyertes van a Magyar falu program út-, járda- és bicikliútfelújítási pályázatán

Négyszázhatvankilenc kistelepülés nyert el forrást önkormányzati tulajdonú utak, hidak, járdák és kerékpárutak fejlesztésére a Magyar falu programban meghirdetett pályázaton – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten.