A nyitásban stagnálásra vagy kis csökkenésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett szakértők.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: ...
Eltérően látják a kereskedés várható irányát kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: hétfőn...
A BUX index teljesítménye 2014-ben alulmúlta a régiós és európai összesített tőzsdeindexeket, ami elsősorban a kedvezőtlen geopolitikai helyzetnek tudható be - közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hé...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 219,20 pontos, 1,32 százalékos csökkenéssel, 16 414,80 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 5,8 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengü...
A negatív nemzetközi hangulat miatt csökkenésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn, az év első kereskedési napján az MTI által megkérdezett elemzők.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír ...
Csaknem 2 ezer ponttal esett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 2014-ben, és a forgalom is alacsonyabb volt az előző évinél.
A BUX 16 634,00 ponton zárta a 2014-es évet, 10,40 százalékkal, 1930...
Az Oroszországról szóló hírek miatt jelentős árfolyamkilengések voltak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a decemberi kereskedésben - közölte a BÉT az MTI-vel szerdán.
A közlemény szerint mind az azonn...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,05 pontos csökkenéssel, 16 508,11 ponton nyitott kedden.
A hétfői záró értékéhez képest 0,07 százalékkal gyengült.
(forrás: MTI)...
Eltérően látják a keddi kereskedés irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők.
Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője az idei tőzsdei kereskedés utolsó na...
A kedvező nemzetközi légkör miatt erősödésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemző.
Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője elmondta: a nemzetközi pi...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 157,79 pontos, 0,96 százalékos emelkedéssel 16 540,49 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma alacsony volt, mindössze 3,3 milliárd forintot ért el...
Emelkedést vagy stagnáló árakat várnak az MTI által megkérdezett elemzők a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: emelkedik...