Ligeti magabiztos győzelemmel kezdett, Vida bosszantó vereséget szenvedett

A tavasszal Európa-bajnoki bronzérmes Ligeti Dániel könnyed sikert aratott első mérkőzésén a belgrádi birkózó-világbajnokság csütörtöki versenynapján, melyen Vida Csaba nyerhető meccsen, bosszantó vereséget szenvedett.

Dénes Mercédesz kikapott a nyolcaddöntőben, Szekér Szimonetta kiesett

A nők 53 kilogrammos kategóriájában szereplő Dénes Mercédesz győztes bemutatkozása után a nyolcaddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat, az első meccsén vesztes Szekér Szimonetta viszont már abban sem a belgrádi birkózó-világbajnokságon.

Dénes Mercédesz tussal győzött, Szekér Szimonetta kikapott

A nők 53 kilogrammos kategóriájában szereplő Dénes Mercédesz tussal győzött, így bejutott a nyolcaddöntőbe a belgrádi birkózó-világbajnokság keddi versenynapján, az 50 kg-ban érdekelt Szekér Szimonetta ugyanakkor kikapott a legjobb a 32 között.

Vitek és Szél sem jutott nyolc közé

A kötöttfogásúak 130 kilogrammos kategóriájában szereplő Vitek Dáriusz és a nők 62 kilós kategóriájában érdekelt Szél Anna is elveszítette nyolcaddöntőjét, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhet a belgrádi birkózó-világbajnokságon.

Vitek és Szél tussal győzött, Kecskeméti technikai tussal kikapott

A kötöttfogásúak 130 kilogrammos kategóriájában szereplő Vitek Dáriusz, valamint a nők 62 kilós kategóriájában érdekelt Szél Anna egyaránt dél-koreai rivális elleni tusgyőzelemmel mutatkozott be hétfőn a belgrádi birkózó-világbajnokságon.

Kecskeméti Krisztián sima sikerével indult a harmadik versenynap

A kötöttfogásúak 60 kilogrammos kategóriájában Kecskeméti Krisztián könnyed sikerrel mutatkozott be hétfőn a belgrádi birkózó-világbajnokságon, melynek harmadik napján négy magyar lép szőnyegre.

Húsz magyar utazik Belgrádba

A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) kijelölte húszfős csapatát a szeptember 10. és 18. közötti, belgrádi világbajnokságra.

Szabó László egy lépésre a bronzmérkőzéstől, Kecskeméti kikapott a selejtezőben

A kötöttfogásúak 82 kilogrammos kategóriájában szereplő Szabó László megnyerte első mérkőzését a vigaszágon, melyen még egy találkozó vár rá az oslói birkózó-világbajnokságon, ahol Kecskeméti Krisztián kikapott a 60 kilósok selejtezőjében.

Lévai Tamás az első magyar győztes

A kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában szereplő Lévai Tamás győzelemmel zárta selejtezőmérkőzését, így ő az első a magyar csapatból, aki meccset nyert az oslói birkózó-világbajnokságon.

Antal Dániel technikai tussal veszített

Nem sikerült Antal Dániel bemutatkozása az oslói birkózó-világbajnokságon, miután technikai tussal kikapott a szabadfogású 70 kilogrammosok selejtezőjében.

Egyetlen tokiói olimpikont jelöltek a magyar csapatba

A tokiói olimpián szerepelt hat magyar birkózó közül egyedüliként az ötödik helyezett Szőke Alexet jelölték az oslói világbajnokságra utazó keretbe.

Több mint 110 ország 860 versenyzője minden idők legnagyobb versenyén

Minden idők legnagyobb birkózó eseménye kezdődik meg szombaton Budapesten - jelentette ki az idei világbajnokságról Nenad Lalovic, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnöke, aki biztos benne, hogy lesz oka gratulálni a magyar szervezőknek a jövő vasárnapi záráskor.