Távozni akarnak Csehországból az iraki keresztény menekültek

Távozni akarnak Csehországból az iraki keresztény menekültek

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Leállította az iraki keresztény menekültek csehországi befogadásának projektjét Milan Chovanec cseh belügyminiszter, mert a menekültek egy része visszakérte a h...
Először tesz látogatást kínai államfő Csehországban

Először tesz látogatást kínai államfő Csehországban

Hivatalos látogatásra hétfő délután Prágába érkezett Hszi Csin-ping kínai köztársasági elnök, személyében első ízben látogatott el kínai államfő az 1993-ban megalakult Csehországba. Kínai elnök a k...
Mintegy 350 ezer kínai turistát várnak az idén Csehországba

Mintegy 350 ezer kínai turistát várnak az idén Csehországba

Mintegy 350 ezer kínai turistát várnak az idén Csehországba a tavalyi 285 ezer után - közölte a Czech Tourism ügynökség hétfőn Prágában, annak kapcsán, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök hivatalos látoga...
Csehországban is megjelent a  zikavírus

Csehországban is megjelent a zikavírus

Csehországban is megjelent a zikavírus - közölte a cseh egészségügyi minisztérium csütörtökön Prágában. A közszolgálati hírtelevízió szerint eddig két esetről van szó. A részletekről Svatopluk Neme...
Stropnicky: Csehország mintegy száz katonát küldhet a NATO keleti-európai egységeibe

Stropnicky: Csehország mintegy száz katonát küldhet a NATO keleti-európai egységeibe

Martin Stropnicky cseh védelmi miniszter nem zárja ki, hogy Csehország még az idén mintegy száz katonát küld a NATO újonnan alakuló kelet-európai egységeibe. "Amennyiben a dandár kialakítása a terv...
Sobotka: a csehek számára csalódás, hogy lassan megy a Nyugathoz való felzárkózás

Sobotka: a csehek számára csalódás, hogy lassan megy a Nyugathoz való felzárkózás

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Csalódást jelent Bohuslav Sobotka cseh kormányfő és a kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) számára, hogy a kelet-, illetve nyugat-európai országok életsz...
Újabb nyílt szóváltás a cseh államfő és a kormányfő között

Újabb nyílt szóváltás a cseh államfő és a kormányfő között

Újabb nyilvános és személyeskedő szóváltásra került sor a hét végén Milos Zeman cseh államfő és Bohuslav Sobotka miniszterelnök között. Zeman egy szombaton megjelent lapinterjúban azt mondta, hogy ...
Prágát nyugtalanítja, hogy tovább nő az unióba irányuló kivitel

Prágát nyugtalanítja, hogy tovább nő az unióba irányuló kivitel

Nyugtalanítja a cseh kormányt, hogy folyamatosan emelkedik az Európai Unióba irányuló kivitel aránya, holott az állam az export diverzifikálására törekszik - jelentette ki Jan Mládek cseh gazdasági mi...
Sobotka: Zeman a kormányfő meggyilkolására szólított fel

Sobotka: Zeman a kormányfő meggyilkolására szólított fel

Bohuslav Sobotka miniszterelnök szerint Csehország a civilizált világ egyetlen olyan állama, amelyben az államfő a kormányfő meggyilkolására szólított fel. "Nagy valószínűséggel a civilizált világ ...
A cseh kormány támogatja Fico javaslatát a rendkívüli EU-csúcstalálkozóra

A cseh kormány támogatja Fico javaslatát a rendkívüli EU-csúcstalálkozóra

A cseh kormány támogatni fogja Robert Fico szlovák miniszterelnök törekvését egy rendkívüli EU-csúcstalálkozó összehívására, amelyen megvitatnák Európa biztonságának megerősítését a migrációs kockázat...
Tovább mérséklődött novemberben az infláció Csehországban

Tovább mérséklődött novemberben az infláció Csehországban

Novemberben 0,1 százalékra mérséklődött az éves szintű infláció Csehországban az októberi 0,2 százalékról - közölte a cseh statisztikai hivatal (CSÚ) szerdán Prágában. Az elemzők novemberben az inf...
Nyaraló Csehországban

Nyaraló Csehországban

A környezetbarát és energiatakarékos nyaraló Csehországban valósult meg az ASGK Design tervezésében. A szerkezet, mennyezet, parketta fából készült, vastag hőszigeteléssel rendelkező falakat kiépít...