Debrecen városa betlehemet állított Rómában

Az adventi időszak legelső betlehemét Debrecen városa állította fel Rómában kedd este a Római Magyar Akadémia díszudvarán, ahol Rolandas Makrickas bíboros, a Santa Maria Maggiore bazilika főpapja áldotta meg a művészi alkotást. Debrecen küldöttsége szerdán a vatikáni menhelyen oszt ételt.

A fővárosban őrizheti meg vezető helyét a Debrecen

A múlt héten élre állt Debrecen vasárnap délután az MTK Budapest otthonában lép pályára a labdarúgó Fizz Liga 13. fordulójában.

Néhány klasszis kivételével teljes lesz a mezőny Debrecenben

Szerdától szombatig Debrecenben rendezik az úszók rövidpályás országos bajnokságát, amely egyben válogató is a decemberi, lengyelországi kontinensviadalra.

Vadász Dániel lett a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója

Vadász Dániel lett a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója; a kinevezés öt évre, november 1-jétől 2030. október 31-ig szól - erről csütörtökön döntött a város közgyűlése.

Debrecenben és környékén indított toborzó kampányt a CATL kínai akkumulátorgyár

A CATL kínai akkumulátorgyár újabb toborzó kampányt indított Debrecenben és környékén, amellyel több száz új munkahelyet kínál.

Rajt újra három magyar csapattal, a Győr a legnagyobb esélyes

Szombaton ismét három magyar együttes részvételével kezdődnek meg a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmei: a címvédő Győr és a Magyar Kupa-győztes Ferencváros mellett a Debrecen is harcba száll a budapesti négyes döntőbe jutásért.

Komáromi György a Debrecenhez igazolt

Komáromi György távozott a szlovén élvonalbeli NK Maribortól és hétfőn a labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecen csapatához igazolt.
Életmentés Debrecenben: Sziréna vezette a reményt

Életmentés Debrecenben: Sziréna vezette a reményt

A gyors intézkedésnek köszönhetően sikerült stabilizálni egy 42 éves férfi állapotát a kórházban.

Megjelent a Debreceni Logisztikai és Kamion Terminál kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési hirdetmény

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a debreceni észak-nyugati gazdasági övezet területén megvalósuló logisztikai és kamion terminál fejlesztése: hétfőn megjelent a kivitelezési munkákra vonatkozó közbeszerzési hirdetmény - közölte a Debreceni Ingatlanfejlesztő Kft. (Ding Kft.) az MTI-vel.
Ez már nem gyerekcsíny!

Ez már nem gyerekcsíny!

Három fiatal pusztán szórakozásból jelzőtáblákat tépett ki Debrecenben.

Papp László: mintegy kétezer háztartás van még áram nélkül Debrecenben

Mintegy kétezer háztartás van jelenleg is áram nélkül Debrecenben; napokon belül állhat helyre mindenhol az áramellátás, a szakemberek folyamatosan dolgoznak a károk felszámolásán - közölték a város vezetői szerdán sajtótájékoztatón.

Több száz második világháborús robbanóeszköz került elő Debrecenben

Több száz második világháborús robbanóeszköz került elő Debrecenben - közölte a MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.