Nyugdíjkorrekciós programot ígér a DK

A Demokratikus Koalíció nyugdíjfelzárkóztatási és nyugdíjkorrekciós programot ígér kormányra kerülése esetére.

A gáztározók feltöltését ígéri a DK

A Demokratikus Koalíció azt ígéri, hogy biztonságos mennyiségű gáztartalékot halmoz fel a magyarországi tározókban, ha kormányra kerül.

Gyurcsány: ingyenessé kell tenni a minimális gáz-, víz- és áramfogyasztást

A Demokratikus Koalíció azt ígéri, hogy kormányra kerülése esetén minden háztartás számára ingyenessé tesz havi két köbméter vizet, 15-20 köbméternyi gázt és 50 kilowattórányi áramot.

Gyurcsány 12 intézkedést ígért egy kormányváltás utáni első napra

A Demokratikus Koalíció elnöke 12 intézkedés megvalósítását ígérte egy esetleges kormányváltás utáni első napra.

DK: a kormány szavazatokat akar vásárolni az egyházaknak adott támogatással

A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint a kormány "szavazatokat akar vásárolni" azzal a 119 milliárd forintnyi támogatással, amelyet tavaly év végén ítéltek meg az egyházaknak.

DK: a főpolgármester tisztázza milyen korrupcióról beszélt a BKK vezetője!

A Demokratikus Koalíció (DK) felszólította Tarlós István főpolgármestert, hogy tisztázza, milyen korrupcióról beszélt Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója egy nyilatkozatában.

Gyurcsány: a kormány elrabolta az ország tisztességét, ezért nem lehet velük alkut kötni

A Demokratikus Koalíció elnöke feslett erkölcsű bűnszövetkezetnek nevezte a kormányt, amely elrabolta az ország tisztességét, lerombolta álmait és fogságba ejtette a nemzet becsületét.

Szakszervezetekkel egyeztetett a DK a munkavállalók érdekképviseletéről

A Demokratikus Koalíció támogatja a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Fehér könyv a dolgozókért című dokumentumának ajánlásait, és ha kormányra kerül, azok közül minél többet megpróbál megvalósítani - közölte a párt elnöke.

Gyurcsány: a DK képviselőjelöltjei legyenek a kormány ádáz ellenfelei! (2. rész)

A Demokratikus Koalíció képviselőjelöltjeit bemutató szombati rendezvényen Gyurcsány Ferenc arra kérte a párt képviselőjelöltjeit, hogy legyenek az Orbán-kormány kérlelhetetlen, ádáz ellenfelei.

Gyurcsány: a DK képviselőjelöltjei legyenek a kormány ádáz ellenfelei!

A Demokratikus Koalíció képviselőjelöltjeit bemutató szombati rendezvényen Gyurcsány Ferenc arra kérte a párt képviselőjelöltjeit, hogy legyenek az Orbán-kormány kérlelhetetlen, ádáz ellenfelei.

Gyurcsány: jövőre minden választókerületben egy demokratikus ellenzéki jelölt indul

Gyurcsány Ferenc szerint a jövő évi választáson a demokratikus ellenzéki pártok együtt fognak működni és a Fidesznek minden választókerületben csak egy demokratikus ellenfele lesz, "ha törik, ha szakad".

Gyurcsány: egy közös baloldali jelöltnek kell indulnia minden választókerületben (2. rész)

A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy a jövő évi parlamenti választáson minden egyéni választókerületben csak egy baloldali jelöltet állítsanak.