Őrizetben az uzsorás, aki kihasználta mások kiszolgáltatott helyzetét Fegyverneken

Őrizetben van az az 54 éves nő, aki bérbe adta házát Fegyverneken egy édesanyának, élelmiszert adott számára, majd aránytalanul nagy összeget kért a szorult helyzetben levő sértettől - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken közleményben az MTI-vel.

Baleset miatt lezárták 4-es utat Kenderesnél

Baleset miatt lezárták 4-es főutat Fegyvernek és Kenderes között - közölte az Útinform hétfő reggel a honlapján.

Fazekas: több mint 4 milliárd forint fejlesztés valósult meg Fegyverneken 2010 óta

Több mint 4 milliárd forint fejlesztés valósult meg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken 2010 óta, és ezen kívül 1,1 milliárd forint értékű beruházás van folyamatban, illetve előkészítés alatt - közölte a földművelésügyi miniszter hétfőn a településen.

Átadták a 4-es főút megújult szakaszát Fegyverneken

Átadták a 4-es főút mintegy 2,2 kilométeres, a komplex útfelújítási programban modernizált szakaszát szombaton a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken.
Négyen megsérültek egy balesetben a 4-es főúton Fegyverneknél

Négyen megsérültek egy balesetben a 4-es főúton Fegyverneknél

Két személygépkocsi ütközött össze a 4-es számú főúton Fegyvernek belterületén, az örményesi lehajtónál, a balesetben ketten súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok m...
Elszállították a törökszentmiklósi vasútállomásnál talált gránátot - ismét járnak a vonatok

Elszállították a törökszentmiklósi vasútállomásnál talált gránátot - ismét járnak a vonatok

Elszállították a törökszentmiklósi vasútállomáson földmunkák közben talált tüzérségi lőszert, amely egy második világháborús magyar repeszromboló gránát volt - közölte az MH Honvéd Tűzszerész és Hadih...
Nem járnak a vonatok Szajol és Fegyvernek-Örményes vasútállomás között

Nem járnak a vonatok Szajol és Fegyvernek-Örményes vasútállomás között

Nem járnak a vonatok Szajol és Fegyvernek-Örményes között, mert a törökszentmiklósi vasútállomás átépítésének földmunkálatai során egy bombának látszó tárgyat találtak - közölte a Mávinform szombaton ...