Fidesz-KDNP: csődközeli helyzetbe kerülhet Miskolc

A városvezetés járványkezelését is kifogásolva Miskolc csődközeli helyzetéről beszélt a borsodi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón szerdán a közgyűlési Fidesz- és KDNP-frakció szóvivője.

Fidesz-KDNP: még jó, hogy ma nem Gyurcsányék vannak kormányon

Komoly különbség van a mostani kormány és a baloldal válságkezelése között - hangsúlyozta a kormánypártok nevében Nacsa Lőrinc, hozzátéve: még jó, hogy ma nem Gyurcsányék vannak kormányon.

Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoport: gyalázatos, hogy az EP szakbizottsága hazugságokon alapuló, gonosz pártpolitikai csatározásokban vesz részt

Gyalázatos, hogy az Európai Parlament (EP) szakbizottsága ahelyett, hogy idejét és intellektuális képességeit a koronavírus-járvány okán a megelőzés és az európai emberek életének védelmében hasznosítaná, hazugságokon alapuló, gonosz pártpolitikai csatározásokban vesz részt.

MSZP: a Fidesz-KDNP fogadta el a fogvatartottak kártérítését lehetővé tevő jogszabályt

Egyedül a Fidesz-KDNP képviselői támogatták 2016-ban azt a jogszabályt, amely alapján az utóbbi években kifizették a börtönkörülményekre hivatkozva megítélt kártérítési összegeket.

Kormánypártok: az ellenzék falaz a "börtönbiznisznek", a nyerészkedőknek

Az ellenzék falaz a "börtönbiznisznek" és az azon nyerészkedőknek, erre máris rávilágított a hétfői parlamenti szavazás - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője kedden újságíróknak.

Fidesz: Jávor Benedek méltatlan Budapest képviseletére

A Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője méltatlannak tartja Jávor Benedeket arra, hogy a budapestieket és a magyar fővárost képviselje Brüsszelben, mert "elfogadhatatlan, közönséges bejegyzést" engedett meg magának Novák Katalin, a külügyekért felelős Fidesz-alelnök római látogatásáva

Bemutatta alpolgármestereit Győr új polgármestere

Átvette megbízólevelét és letette a polgármesteri esküt a vasárnapi időközi voksoláson győztes Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) a Győri Közgyűlés pénteki ülésén, amelyen új alpolgármesterekről is döntöttek.

Farkas Örs: megerősített támogatást kapott a Fidesz-KDNP Győrben

Megerősített támogatást kapott a Fidesz-KDNP a múlt vasárnapi időközi polgármester-választáson Győrben, ahol 2010 óta nem szavaztak annyian a kormánypártok jelöltjére, mint most - mondta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.

A győri ellenzéki összefogás jelöltjeként nyerő önkormányzati képviselő is a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét támogatja

Bárány István, a DK, a Momentum, az MSZP, a Jobbik és az LMP alkotta ellenzéki összefogás jelöltjeként október 13-án nyert önkormányzati képviselő is Dézsi Csaba Andrást, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét támogatja a vasárnap tartandó időközi győri polgármester-választáson.

Fidesz-KDNP: kampányígéretei ellenére bérlakásokat adna el Pikó

Összeegyeztethetetlen konfliktus van az ellenzéki támogatással megválasztott Pikó András józsefvárosi polgármester kampányban tett ígéretei és a valóság között, ugyanis az önkormányzat a meghirdetett bérlakásprogram megvalósítása helyett az idén mintegy hatvan bérlakást adna el.

Fidesz-KDNP: balliberális körök gazdagodnak a "börtönbizniszen"

Balliberális körök és "Soros-szervezetek ügyvédei" gazdagodnak a "börtönbizniszen" - mondta a kormánypártok nevében Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Deutsch: egész Európában meg kell állítani a bevándorlást

A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselői 2020-ban azt tartják a legfontosabb feladatuknak, hogy egész Európában megállítsák a bevándorlást - mondta Deutsch Tamás, a kormánypártok brüsszeli delegációvezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.