Csaknem 2 százalékot esett a Mol árfolyama péntek délután arra a hírre, hogy egy zágrábi bíróság távollétében elrendelte Hernádi Zsolt, a cég elnök-vezérigazgatója vizsgálati fogságba vételét Horvátor...
Színes programokkal nyitja az őszt az Európa Pont, ahol szeptemberben megidézik az EU-hoz frissen csatlakozott Horvátország nyári hangulatát, a Kutatók éjszakáján találkozik egymással többek között a ...
Megerősítette a zágrábi megyei bíróság vádtanácsa a korrupció gyanúja miatt beadott ötödik vádiratot is Ivo Sanader volt horvát kormányfő, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egykori elnök...
A horvátok 21 év után először nem képviseltetik magukat a dalfesztiválon.
Nem csak a gyenge szereplés vezetett ahhoz a döntéshez, amit ma jelentett be a horvát HRT köztelevízió, hanem az is, hogy an...
A belgrádi kormány cáfolta, hogy Szerbiának köze lenne ahhoz az illegális fegyverszállítmányhoz, amelyet a fiumei (rijekai) kikötőben foglaltak le a horvát hatóságok néhány nappal ezelőtt.
Aleksand...
Szerző: Molnar David
itt:
Gazdaság
Zágrábi lapértesülés szerint a Mol legalább kétmilliárd kunás (80 milliárd forint) kártérítési keresetet szándékozik benyújtani a horvát állam ellen, mert álláspontja szerint ekkora veszteség érte ami...
Szerző: Molnar David
itt:
Külföld
Ivo Josipovic horvát elnök szerint sem Horvátországban, sem a környező országokban nem halt még ki a sovinizmus, és a kisebbségi kérdések rendezése nélkül a gond sokkal súlyosabbá válhat.
Ivo Josip...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
Magyarország a 63. helyet foglalja el a Világgazdasági Fórum (WEF) évente közzétett globális versenyképességi rangsorában, ami 3 hellyel rosszabb mint az ország elmúlt évi helyezése - tájékoztatta a W...
Szerző: Ancsy
itt:
Ezoterikus hírek
Földönkívülinek véli a polgármester azt a gumiszerű, lágy anyaghoz hasonló fejet, ami férfiparfüm-illatot áraszt.
Megmagyarázhatatlan képződményt fordítottak ki a földből a sírások egy muraközi telep...
Szerző: Molnar David
itt:
Külföld
Ókori hajóroncsot emeltek ki az Adriából a horvátországi Pulánál - adta hírül kedden a Vecernji list horvát napilap.
A fahajó feltehetőleg a Krisztus születése előtti vagy utáni első században ...
Szerző: Molnar David
itt:
Kult
Szenzációs leletre, valószínűleg a római korból, a 3. századból származó, szemet ábrázoló aranygyűrűre bukkantak a kelet-horvátországi Vinkovci város központjában régészek.
A zöld drágaköves gyűrűn...
Szerző: Molnar David
itt:
külföldi gazdasági hírek
Útlezárásokkal tiltakozik a horvát gazdák egy része az elmaradt támogatások kifizetését sürgetve.
A termelők szerint a kormány a legtöbbet a mezőgazdaságon spórolt az idei költségvetés összeáll...
