Szeptemberben a belföldi árváltozás és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak átlagosan az előző havi szinten maradtak.
Jelentősebben csak a bányászatban és a kőfejtésben csökkentek...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 399 millió 954 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert egyebek mellett honlapfejlesztésre, az elektronikus adatgyűjtési szolgáltatás korszerűsítésére - ...
Az idén július-szeptemberben 434 ezer volt a munkanélküliek létszáma, 24 ezerrel csökkent 2012 azonos időszakához viszonyítva, a munkanélküliségi ráta 0,6 százalékponttal 9,8 százalékra mérséklődött -...
Az idén július-szeptemberben 3 millió 990 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 54 ezer fővel több, mint egy évvel korábban, ez 1,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért ért...
Augusztusban a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 1,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelem volumene az egy évvel korábbihoz képest, ez 0,1 százalékkal kevesebb az október 3-án közzétett gyorsbe...
A bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az idén január-augusztusban az egy évvel korábbit - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Augusztu...
A bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az idén január-augusztusban az egy évvel korábbit - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az átlag...
Tovább folytatódott a szarvasmarha-állomány 2010 decembere óta tartó növekedése, a juhok száma az elmúlt hat hónapban némileg emelkedett, míg a sertések száma kismértékben csökkent, a baromfifélék áll...

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) tovább gyorsította a közlekedési támogatásokra vonatkozó uniós források lehívását, ez is segítette az építőipari termelés augusztusi bővülését.
A NIF M...
Szerző: Vivien
itt:
Belföldi hírek
Augusztusban 0,7 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző hónaphoz képest és a munkanaphatással kiigazítva 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - erősítette meg az október 8-án közölt ...