Az ÉVOSZ szerint az első negyedév végére felpöröghet az építőipar

Az építőipar jövőre, az első negyedév végére várhatóan megkezdheti a már előkészített, de a járvány miatt elhalasztott beruházásokat, az állam elindíthatja a következő uniós költségvetési ciklus forrásaiból a beruházásokat, továbbá az államilag támogatott felújítások is lökést adhatnak az ágazatnak.

ÉVOSZ: az építőipar idei termelése 4000 milliárd forint lehet

Az építőipar idei teljesítménye elérheti a 4000 milliárd forintot, amely elmarad ugyan a tavalyitól (4400 milliárd), és a 2018-as értéknek felel meg, de a lakásépítés így is húzóágazata maradt a gazdaságnak - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

ÉVOSZ: június volt eddig a legjobb hónap az építőiparban

Idén eddig a június volt a legjobb hónap az építőiparban, ekkor volt a legtöbb munka - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

ÉVOSZ: június közepétől jöhetnek az elmaradt megrendelések

Az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) arra számít, hogy az elmúlt két hónapban elmaradt megrendelések június közepén érkezhetnek.

ÉVOSZ: 2020-ban is megmarad a lakásépítési lendület

Az idén is megmaradhat az elmúlt évekre jellemző lakásépítési lendület - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

ÉVOSZ: 25-27 százalékkal bővülhetett az építőipar tavaly

A novemberi és a decemberi adatok ugyan még nem állnak rendelkezésre, azonban az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) úgy látja, hogy tavaly 25-27 százalékkal nőtt az építőipar az előző évhez képest.

Építőipari hazahívó börzét rendeztek Amszterdamban

Megtartották a második építőipari hazahívó börzét, amit ezúttal Amszterdamban rendeztek - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Koji László: az idén várhatóan 18 ezer új lakás épül

Kedvezően alakult az idén az első félévben épített új lakások száma (6517), ez az adat ugyanis alátámasztja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) éves várakozását, amely szerint 2018-ban az újonnan épített lakások száma elérheti a 18 ezret a tavalyi 15 ezer után.

Az építőiparból 10-15 ezer szakmunkás hiányzik a szakmai képviselet elnöke szerint

A várható megrendelésekhez képest 10-15 ezer szakmunkás hiányzik az építőiparból, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) idén a termelés 15 százalékos növekedésére számít - mondta Koji László, a szervezet elnöke hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
ÉVOSZ: az építőipar 2017 második felétől járulhat hozzá nagy mértékben a GDP-hez

ÉVOSZ: az építőipar 2017 második felétől járulhat hozzá nagy mértékben a GDP-hez

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke szerint az építőipar 2017 második felétől járulhat hozzá egyre nagyobb mértékben a magyar GDP-hez, annak növekedéséhez. Koji László az M1 ak...
ÉVOSZ: versenyhátrányt okozna az uniós fizetési javaslat

ÉVOSZ: versenyhátrányt okozna az uniós fizetési javaslat

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint versenyhátrányt okozna, ha az unió elfogadná azt a tervezetet, amely szerint átlagbért kell fizetni az építőiparban. Koji László elnök...
Kell-e új nemzeti stadion ennyiért?

Kell-e új nemzeti stadion ennyiért?

A héten Vígh László kormánybiztos által bejelentett új nemzeti futballarénát a Puskás Ferenc Stadionon belül építik majd fel, amely körülbelül 80 milliárd forintból készülhet el. Kell ez Magyarországn...