Az ausztrál kormányfő szabad és akadálytalan kereskedelmet szorgalmaz országa és Kína között

Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök kedden Pekingben megbeszélést folytatott Li Csiang kínai miniszterelnökkel is, és szabad és akadálytalan kereskedelmet szorgalmazott a két ország között.

Októberben csökkent Kína külkereskedelmi többlete

Októberben nyolc hónapja a legkisebb külkereskedelmi többlete alakult ki Kínában, miután a belföldi kereslet élénkítésére hozott gazdaságpolitikai intézkedések hatására váratlanul fellendült az import - derül ki a pekingi nemzeti vámhivatal keddi jelentéséből.

Drasztikus hideghullám és hóviharok sújtják Észak-Kínát

Szokatlanul hideg időjárás és hóviharok sújtották hétfőn Kína északkeleti részét; több száz iskolát zártak be és több száz repülőjáratot kellett átütemezni, miközben az északi tartományok kormányai a fűtés korábbi elindítására készülnek.

Nagy Márton: Magyarország továbbra is a kínai befektetők első számú célpontja szeretne lenni a régióban

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter beszédet mondott a világ egyik legnagyobb rendezvényén, a hatodik Kínai Nemzetközi Import Expo keretében, Sanghajban.

Kína kész fejleszteni az Egyesült Államokkal való katonai kapcsolatait

Kína hétfőn kifejezte hajlandóságát, hogy katonai kapcsolatokat fejlesszen ki az Egyesült Államokkal, miután a két ország a múlt héten megerősítette a kétoldalú kommunikációs csatornák újbóli megnyitásának fontosságát haderejük között.

Orbán Viktor: a zöld energia előnyeinek kihasználásához Kínával kell együttműködni

Ha azt akarjuk, hogy Magyarország a zöld energia előnyét kihasználja, és az energia tekintetében független legyen másoktól, akkor a kínai cégekkel és technológiával kell együttműködnie - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Kínai szóvivő: az Egyesült Államoknak nincs joga beleavatkozni a Kína és a Fülöp-szigetek közötti problémákba

Az Egyesült Államoknak nincs joga beleavatkozni a Kína és a Fülöp-szigetek közötti problémákba - jelentette ki csütörtökön a kínai külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján.

Kínai elnök: Peking kész együttműködni az Egyesült Államokkal a nézeteltérések rendezése érdekében

Hszi Csin-ping kínai elnök megerősítette, hogy Kína kész együttműködni az Egyesült Államokkal a nézeteltérések kezelésének és a globális kihívások megválaszolásának érdekében.

Külügyminiszter: Kína mindent megtesz a megegyezés előmozdítása érdekében

Kína mindent meg fog tenni, hogy hozzájáruljon a palesztin-izraeli megbékéléshez - közölte a kínai külügyminiszter izraeli kollégájával egy telefonbeszélgetés során.

Hszi Csin-ping: új lendületet adhat a világgazdaságnak az Egy övezet, egy út kezdeményezés

Új lendületet adhat a világgazdaságnak az Egy övezet, egy út kezdeményezés, amely nem csak közlekedési szempontból, de politikai, kereskedelmi és kulturális értelemben is jelentősen fokozza az összeköttetést a népek, országok között - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök.

Hszi Csin-ping: új szintre kell emelnünk az átfogó stratégiai együttműködést

Hszi Csin-ping kínai elnök kedd reggel a Nagy Népi Csarnokban találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel az Egy övezet, egy út kezdeményezés harmadik nemzetközi fórumának keretében Pekingben, ahol a kínai elnök elmondta, hogy új szintre emelné a kínai-magyar partnerséget.

GFM: Nagy Márton együttműködési megállapodásokat írt alá Kínában

Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével a magyar kormány delegációja közel egyhetes látogatást tesz Kínában. Orbán Viktor és Li Csiang kínai kormányfő hétfői megbeszélését követően Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter a két miniszterelnök jelenlétében négy megállapodást írt alá.