Lázár: az a cél, hogy Magyarország 2030-ra legyen Európa legjobb helye

Országépítő munkaként írta le tárcája feladatát Lázár János építési és beruházási miniszterjelölt csütörtökön Budapesten az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén, ahol célként jelölte meg, hogy Magyarország 2030-ra legyen Európa legjobb helye.

Korszerű belgyógyászati és gyermekosztályt alakítanak ki a hódmezővásárhelyi kórházban

A vidéki Magyarország legkorszerűbb belgyógyászati osztálya készül el jövő tavaszra a hódmezővásárhelyi kórházban - mondta Lázár János (Fidesz) hétfőn az egészségügyi intézmény bővítéséről tartott sajtótájékoztatón a helyszínen.

Lázár János: ellehetetlenülés fenyegeti a Magyar Tenisz Szövetséget

Lázár János elnök szerint ellehetetlenülés fenyegeti a Magyar Tenisz Szövetséget (MTSZ), miután szerdán az A-Z Tenisz Produkció Kft. kezdeményezésére végrehajtók leemeltek az MTSZ négy folyószámlájáról több mint 500 millió forintot.

A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Lázár János ellen

A Demokratikus Koalíció vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a fideszes Lázár János ellen - közölte a párt frakciószóvivője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

NEM JOGERŐS VÉGEREDMÉNY: OEVK, Csongrád 4., Lázár János nyert

Lázár János, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Csongrád megye 4. választókerületében (Hódmezővásárhely) a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságánál.

Lázár: külföldről finanszírozott hirdetések buzdítanak a kormány leváltására az interneten

A választók vasárnap estig folyamatosan találkoznak majd a külföldről finanszírozott kormányellenes hirdetésekkel az interneten - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Kövegyen.

Lázár: ne lehessen 65 méternél magasabb épület az országban!

A kormány törvényjavaslatot nyújt be, amely alapján Magyarországon a legmagasabb épület 65 méter magas lehetne - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Lázár: a kormány elkötelezett a további béremelések mellett az egészségügyben (2. rész)

A kormány elkötelezett a további béremelések mellett az egészségügyben az ország gazdasági teljesítőképességének függvényében - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Hódmezővásárhelyen.

Lázár: a kormány elkötelezett a további béremelések mellett az egészségügyben

A kormány elkötelezett a további béremelések mellett az egészségügyben, az ország gazdasági teljesítőképességének függvényében - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Hódmezővásárhelyen.

Átadták a forgalomnak a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszát

Átadták a forgalomnak a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszát csütörtökön délelőtt, a 13,4 kilométeres útszakasz 38 milliárd forintból uniós és hazai források felhasználásával épült meg.

Lázár: a másokkal szembeni türelem csak addig tarthat, amíg megőrizhetjük kultúránkat

A másokkal, más kultúrákkal és vallásokkal szembeni türelem csak addig tarthat, amíg gyakorlása közben megőrizhetjük saját magunkat, közösségünket, kultúránkat és életformánkat.

Lázár: a második negyedévben érkezik a téli rezsicsökkentés

A gázzal fűtők és a távfűtéses háztartások számláján is jóváírnak 12 ezer forintot a második negyedévben - közölte a Miniszterelnökséget vezető Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy emellett megemelik a szociális tűzifa támogatását.