Hivatalosan elfogadta Liz Truss lemondását a brit uralkodó

Hivatalosan is távozott a brit miniszterelnöki tisztségből Liz Truss, akinek lemondását III. Károly király kedden a Buckingham-palota bejelentése szerint formálisan elfogadta.

Többen Liz Truss helyett egy Liz Trussel nevű brit nőnek gratuláltak a Twitteren

Némi zavarodottságot keltett a Twitteren egy Liz Trussel nevű felhasználó, akinek többen tévesen gratuláltak a brit kormányfői kinevezéshez, mert ő a @Liztruss fiók tulajdonosa, míg az igazi brit miniszterelnök a @trussliz címen érhető el.

Orbán Viktor kiállt a brit-magyar szövetség megerősítése mellett

Levélben fejezte ki gratulációját Orbán Viktor miniszterelnök Liz Truss új brit kormányfőnek kedden - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Liz Truss külügyminisztert választották a brit Konzervatív Párt új vezetőjévé

Liz Truss külügyminisztert választották a brit Konzervatív Párt új vezetőjévé.

London kilátásba helyezte az észak-írországi protokoll módosítását

A brit kormány a következő hetekben törvénytervezetet terjeszt be a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréhez csatolt észak-írországi protokoll módosítására - közölte kedden Liz Truss külügyminiszter.

Szabadkereskedelmi megállapodásról egyezett meg Nagy-Britannia és Japán

Szabadkereskedelmi megállapodás megkötéséről jutott egyezségre Japánnal a brit kormány.
Ezért volt szükségük a briteknek a Brexitre!

Ezért volt szükségük a briteknek a Brexitre!

Hatalmas deportálási hullám várható Angliában. Liz Truss a brit Igazságügyi Miniszter nyomatékot adott azoknak a híreknek, amelyek szerint a brit törvényhozás tervbe helyezte a könnyű deportálás lehet...