A legnagyobb olasz agrár-érdekképviselettel tárgyalt a Magosz és a NAK

A legnagyobb olasz agrár-érdekképviselet, a Coldiretti vezetőségét fogadta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke - közölte a NAK pénteken az MTI-vel.

Megújította együttműködését a Magosz és 17 agrár szakmaközi szervezet

További öt évre megújította, ezzel megerősítette korábbi együttműködését a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) valamint a teljes agrár-, élelmiszer- és erdőgazdaságot lefedő 17 szakmaközi szervezet, a megállapodást pénteken írták alá sajtótájékoztató keretében.

Magosz: nem lehet felkészülni az EU Közös Agrárpolitikájára

Nem lehet egy év alatt felkészülni az Európai Unió Közös Agrárpolitikájára, amit az új környezetvédelmi előírások, azaz a Zöld Megállapodás szerint kell kialakítani, mert ehhez egy teljesen új technológiára lenne szükség a mezőgazdaságban.

Magosz: növelni kell a magyar élelmiszerek arányát

A cél az, hogy minden területen nőjön a magyar élelmiszerek felhasználásának aránya, mert így juthat versenyelőnyhöz a hazai mezőgazdaság - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Magosz: négymillió földtulajdonos van Magyarországon

Négymillió földtulajdonos van Magyarországon, de csak 200 ezer gazdálkodik, és az 50 százalékuk bérli a földet - mondta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Magosz: több mint 600 tonna búzaadomány gyűlt össze tavaly a Magyarok Kenyere programban

Meghaladta a 600 tonnát a Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem jótékonysági kezdeményezés keretében összegyűjtött búzaadomány mennyisége tavaly - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Magosz: elég magyar tej van készleten

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke szerint a Penny Market Kft. nem mond igazat, amikor arra hivatkozik, nem volt elég magyar tej a beszállítóknál, és ezért kellett más, jóval olcsóbb forrásból fedezni a magyar igényeket.

Magosz: az étkezési alma ára is "beszakadhat"

Nemcsak az ipari, de az étkezési alma ára is "beszakadni látszik" - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, az Országgyűlés alelnöke csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Jakab István: a teljes szakmát képviselte a Magosz listája az agrárkamarai választáson

A teljes szakmát, a termelést, a feldolgozást és a kereskedelmet is képviselte az a 17 szervezet, amellyel a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) együttműködött és közös listát állított a múlt pénteki agrárkamarai választáson.

MSZP: a MAGOSZ megszűnését jelentené az országos választmány felszámolása

Az MSZP szerint gyakorlatilag a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ) megszűnésével járna, ha a szervezet következő kongresszusán felszámolná az országos választmányát.