Szinte lehetetlen küldetés vár a Manchester Cityre

A 2023-ban győztes Manchester Citynek a szerdai visszavágón egygólos hátrányból kellene kiharcolnia a továbbjutást a címvédő Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligájában, a nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharcban.

Döntőnek is beillő összecsapással folytatódik a küzdelem

Döntőnek is beillő mérkőzést rendeznek kedden a labdarúgó Bajnokok Ligájában, a kieséses szakasz nyitókörében: a nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő párharc első meccsén a címvédő Real Madrid a 2023-ban győztes Manchester City vendége lesz.

Akár már a 16 között találkozhat egymással az előző két kiírás győztese

Legalább egy rangadót biztosan rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája kieséses szakaszának első körében, ugyanis a tavalyelőtti győztes Manchester City a címvédő Rel Madriddal vagy a Bayern Münchennel csap majd össze a nyolcaddöntőbe kerülésért.

Győzelmi kényszerben a Manchester City

A továbbjutáshoz mindenképpen nyernie kell a 2023-ban Bajnokok Ligája-győztes Manchester Citynek a BL alapszakaszának szerda este sorra kerülő nyolcadik, utolsó fordulójában, amelyben a belga Club Brugge lesz az angol együttes ellenfele.

Frankfurtból igazolt csatárt a Manchester City

Az angol bajnoki címvédő Manchester City labdarúgócsapata leigazolta az Eintracht Frankfurt egyiptomi támadóját, Omar Marmust.

Haaland kilenc és fél évre, heti félmillió fontos fizetésért hosszabbított a Manchester Cityvel

Sajtóhírek szerint az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Manchester City kilenc és fél évre meghosszabbította Erling Haaland szerződését.

Rangadót rendeznek Dortmundban és Torinóban

Két rangadót is rendeznek szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának hatodik fordulójában, ugyanis a Barcelona a Borussia Dortmund vendége lesz, míg a Manchester City a Juventus otthonába látogat.

Szuperrangadó zárja a hétvégi fordulót

A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató, listavezető Liverpool és a címvédő, jelenleg második helyen álló Manchester City vasárnap esti rangadója zárja az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi, 13. fordulóját.

A Manchester City hosszú időre elvesztette Rodrit

A Manchester City labdarúgócsapata "hosszú időre" elveszítette Rodrigo Hernández Cascantét, akinek sajtóhírek szerint elszakadt a keresztszalag a térdében.

Sorozatban ötödik bajnoki címére hajt a Manchester City

Pénteken megkezdődik az angol labdarúgó-bajnokság 2024/25-ös szezonja, amelynek Szoboszlai Dominik (Liverpool) és Kerkez Milos (Bournemouth) személyében két állandó magyar szereplője is lesz.

A Manchester City 22 meccs óta őrzi veretlenségét

A Manchester City megszakítás nélkül 22. Bajnokok Ligája-mérkőzésén őrizte meg veretlenségét az elsőszámú európai futballsorozatban - írta az angol bajnok és a Real Madrid kedd esti, 3-3-ra végződött összecsapását taglaló szerdai összegzésében az IFFHS.

A címvédő Manchester City tízmeccses győzelmi sorozatnál tart

A Bajnokok Ligájában címvédő Manchester City tízmeccsesre növelte győzelmi sorozatát az első számú európai futballkupában, miután a nyolcaddöntő visszavágóján is nyert (3-1, összesítésben 6-2) a dán FC Köbenhavn ellen.