Felfüggesztett börtönre ítéltek egy orgazdát Mezőkövesden

Orgazdaság miatt jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Mezőkövesdi Járásbíróság gyorsított eljárásban egy teherautó vezetőjét, akinek a járművében 135 millió forint értékű, zárjegy nélküli cigarettát találtak - közölte a Miskolci Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-vel.
Vak férfi áll bíróság elé, mert átesett egy rendőr tilosban parkoló autóján

Vak férfi áll bíróság elé, mert átesett egy rendőr tilosban parkoló autóján

Egy mezőkövesdi férfi elképesztő vád miatt kell, hogy bíróság elé álljon.

Labdarúgó Magyar Kupa

A Mezőkövesd idegenben lőtt góljának köszönhetően búcsúztatta a szintén élvonalbeli Gyirmótot a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, miután a hazai gól nélküli döntetlent követően a szerdai visszavágón 1-1-es döntetlent ért el.

Megöltek egy idős nőt Mezőkövesden

A gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett egy 79 éves mezőkövesdi nő, akinek a holttestére pénteken reggel találtak rá egy lakásban - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Megindult a forgalom az M3 teljes pályáján

Megindult a forgalom az M3-as autópálya Miskolc felé vezető oldalán is a teljes pályán vasárnap kora délután, azt követően, hogy véget ért a műszaki mentés a 133-as kilométerszelvénynél, ahol szombat éjszaka súlyos buszbaleset történt - közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapi

Egy ütközés elkerülését szolgáló manőver okozhatta az autóbusz felborulását

Vélhetően egy ütközést próbált elkerülni a debreceni Grand Tours utazási iroda buszának vezetője, amikor a busz megcsúszott és felborult - mondta el a három halálos áldozattal járó, Mezőkövesdnél szombaton történt balesettel kapcsolatban az iroda tulajdonosa az MTI-nek.
A Szeged az első döntős

A Szeged az első döntős

Elsőként a MOL-Pick Szeged csapata jutott be szombaton a férfi kézilabda Magyar Kupa döntőjébe, miután hat góllal legyőzte a Mezőkövesdet Debrecenben, az első elődöntőben.Eredmény, férfi Magyar Kupa, ...
Bajzát László 27 métert úszott a jég alatt

Bajzát László 27 métert úszott a jég alatt

Mezőkövesd, 2016. január 24. Bajzát László felbukkan a lékben, miután 27 métert úszott a jég alatt védőfelszerelés nélkül a mezőkövesdi Kavicsos-tóban 2016. január 24-én. MTI Fotó: Vajda János ...
Fának ütközött egy autó Mezőkövesdnél, a sofőr meghalt

Fának ütközött egy autó Mezőkövesdnél, a sofőr meghalt

Meghalt egy férfi, aki autójával balesetet szenvedett hétfőn a Mezőkövesdet elkerülő útszakaszon - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. Dobi Tamá...
Matyó húsvét

Matyó húsvét

Mezőkövesd, 2015. április 6. Matyó mintás húsvéti tojások Mezőkövesden húsvéthétfőn, 2015. április 6-án. MTI Fotó: Vajda János MTI...
Jobbik: figyelemelterelés az új budapesti kórház terve

Jobbik: figyelemelterelés az új budapesti kórház terve

A Jobbik a közelgő kórház- és osztálybezárásokról való figyelemelterelésnek tartja a Fidesz új budapesti kórházra vonatkozó tervét. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Mezőkövesden - ...
Lábon lőttek egy erőszakos férfit a rendőrök Mezőkeresztesen

Lábon lőttek egy erőszakos férfit a rendőrök Mezőkeresztesen

Célzott lövéssel tudtak csak megfékezni a rendőrök egy apjára támadó erőszakos férfit Mezőkeresztesen - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t. Ga...